Mennyire baj, hogy tökéletesnek mondott életet élek? 18F

Ha rosszul érzed magad ebben a helyzetben, akkor igenis baj! Nem lehet egy tizennyolc éves (felnőtt) fiút ilyen életre kényszeríteni, egyszerűen semmi értelme. Most fiatal vagy, most kell úgy élned, ahogy tíz év múlva már furcsa lenne.

Ha zavar, hogy ilyen keretek közé vagy beszorítva, állj ki magadért! Mondd meg a szüleidnek, hogy nagykorú vagy, hogy igenis szeretnél úgy élni, ahogy az jól esik, és hogy nem tartod jónak ezt a szigort, amiben élsz. Egészséges fiatal vagy, ha egy kicsit másféle életre vágysz, ez nem valami bűnös dolog, (szerelembe esni, bulizni, és csókolózni) egyszerűen abban a korban vagy, hogy szeretnéd megtapasztalni, és kihasználni a fiatalságoddal járó helyzeteket.

Viszont, ha így érzed jól magad, az sem baj. Lehet, hogy tökéletesen érzed magad így is. Teljesen oké.

Ha viszont nem, akkor tényleg ideje a sarkadra állni, mert ha nem teszed, 45 évesen is a szüleid lakásában fogsz punnyadni a gyerekszobában, azt meg erősen kétlem, hogy ez is olyan tökéletesnek tűnne az őseidnek.

Súlyos érzelmi zsarolás áldozata vagy, aminek engedsz is és hagyod, hogy az orrodnál fogva vezessenek a szüleid. Jogilag felnőtt vagy, innentől kezdve ez az egész feltételezés abszurd.

Van egyáltalán önálló gondolatod, véleményed? Kialakult, egyéni világképed? Bármi tapasztalatod ezen a burkon kívül, amiben felnőttél? Vagy csak a szüleid által (tévesen) helyesnek vélt utat járod és tervezed is járni? Te is biztos érzed, hogy nincs ez így rendben, hiszen feltetted ezt a kérdést - vagy pedig nem igaz (esetleg szimpla túlzás) az egész és provokációnak szántad. Látni erre példát itt.

Most még kényelmes otthon ülni, megszokott környezetben, de semmiképp sem egészséges. Mi lesz veled az egyetemen, vagy később munka során? A szociál- és szexuálpszichológiai fejlődésed ilyen elnyomó körülmények között igencsak visszamaradhatott, s ebből gondjaid lesznek a későbbiekben valamilyen formában, ez egész biztos. Kikerülve ebből a közegből megfeledkezel majd a mértékletességről, és könnyen átesel a ló túloldalára, hibát hibára halmozol.

Nem élsz társasági életet, egyetlen egy rétegen belül mozogsz a mindennapokban, nincs tapasztalatod az emberekkel, hogy hogyan kezelj bizonyos szituációkat. A szüleid egy önálló életre képtelen munkarobotot neveltek/nevelnek belőled; egy emberi lény szükségletei nem csak ezekből állnak. Hiába a lexikális tudás, ha nincs meg a kellően erős személyiség a céljaid eléréséhez. Mert vannak céljaid, ugye?

Ha neked kényelmes ez így, a te életed, a te döntésed.

Legalább, ha interneten kommunikálsz emberekkel, barátkozni nem szoktál másokkal, a mezőgazdasági munkásokon kívül? Nem a legjobb forrás, ugyanakkor több a semminél. Van néhány igen kedves barátom, akikkel így ismerkedtem össze, s napi szinten tartjuk a kapcsolatot - élőben is. Mindenkinek más jelenti a társasági kikapcsolódást - nem, nem csak a "tucatnyian összejövünk, sörözünk és csajozunk" forma létezik.

Bár, ennyi év után könnyen lehet, hogy a szüleid sikeresen kiölték belőled a társasági élet teljes igényét... Ami viszont hátrányt jelenthet a későbbi egyetemi iskolatársakkal, munkatársakkal adódó helyzetekben. Illetve egy esetleges párkapcsolat kialakításában is.

Tanulni és robotolni nem minden. Élni is kell.

Megvernének?????? Ütnének????

Ez hol normális? o.O Menekülj otthonról, minél előbb.

Ez egy másfél éves kérdés. Még mindig otthon ülsz és nincs magánéleted?

Tanácsaim:

- menj egyetemre és legyél kollégista

- és/vagy menj néha bulizni