Jól gondolom, hogy más vagyok, mint ők?

Úgy érzem, nem tartozom a társaságomba. A barátnőim le*arják a sulit, a barátjukat csalják minden sarkon (nem bukválisan), szemétkednek, szemtelenek, hülyéskednek, aki nem tetszik nekik, azt leidiótázzák, leköpik, meg ilyesmit csinálnak. Nem gondolnak a jövőre. Az egyik barátnőm nevelőszülőknél van 2 nővérével együtt. A nővérei okosabbak, reálisabbak, mint ő. A barátnőm visszapofázik a n.szülôinek, kiszökik a házból éjjfél után és hajnalban megy vissza, cigizik, vedel akár egy marha. Jó barátnő, nem mondom, hogy nem. De én szégyellem magam helyette. Az első unokatestvérem is hasonló. A szüleit hazudta, eladta az arany nyakláncokat, gyűrűket és az össz pénzt elitta. Szintén cigizik, titkolta a szüleitől. A szüzességét egy focipályán veszítette el egy sráccal, aki csak kihasználta. A suliban egyikőjük sem teljesít remekül, se a b.nőm, se az unokatesóm. Mindhárman egyidősek vagyunk, 96-osak. Nekem van barátom egy éve. Soha sem csaltam meg, szeretem. Ő volt az eslő. A suliban kitűnő vagyok. Nem cigizek, nem piálok (nem viszem túlzásba az italbevitelt). Nem szökök az iskolából. A szüleim mindezek mellett elég szigotúak velem. Jól érzem, gondolom, hogy nem vagyok odaillő a társaságomba? Vannak még személyek, de kb. mindre ugyanaz vonatkozik. Tudok én is hülyéskedni, viccelődni, de nekem vannak határaim és tudom hol kell megállni. Nem vagyok tökéletes, senki sem az.