Normális, ha 'havernak' kezdem tekinteni apumat?

Szóval sokszor partner dolgokban, és egyre több dolgot csinálunk együtt, kiskoromban teljesen olyan akartam lenni, mint ő, és végülis hasonló dolgok mozgatnak engem is mint őt. (Elektronikai cuccok, és azokból minnél többet kihozni, szinte 'versenyzünk' egy csomó dologban.) És múltkor azon kaptam magam, hogy úgy viccelődve beszélgetek vele, mint haverokkal a suliban. Nem megalázóan, szemtelenül, csak viccesen, de ő is vitte tovább a dolgot.

Lehet ez mondjuk azért, mert sok dologban segített, sok dolgot miatta kaptam meg? Például, matekból nagyon sok dolgot miatta tudok, ugyanúgy programozni is ő tanított. És a motoromat is együtt vettük, most együtt újítjuk fel az övét, hogy mehessünk közösen. Ez mind szép, és jó, de az a baj, hogy nem apaként tekintek rá, úgy tekintek rá, mint az ő spanjaira. Tehát simán csak egy idősebb jófej emberként látom. (Ő 44 éves, én 14.)

Ez nem fura picit? Attól félek, hogy például amikor 'húzzuk' egymást mondok valami olyat, ami durva, főleg apa-fia között, vagy ilyesmi...