13 éves Lányok! Titeket érdekel valamennyire is a testetek? Vagy szeretnétek valamennyire is megismerni? És a fiúkkal hogy álltok?
Ezen jót nevettem, már ne is haragudj, hogy 15 évesen túl vagy 4 KOMOLY kapcsolaton.
Én is így gondoltam. Igen. Komoly kapcsolatok. Akkor azt mondtam, h ez a szerelem, és ilyen szerelmes nem lehet senki. És aki azt mondta, hogy ez nem szerelem, azt elküldtem a p*csába. Aztán jött valaki, akibe tényleg szerelmes voltam, és akkor esett le. Hogy úristen, én eddig mi a francról beszéltem? Hogy hihettem azt, hogy ez a szerelem? Ég és föld van a két "szerelem" között.
Ezzel nem azt mondom, hogy ilyen korban ne érdekeljen. Engem nagyon hamar kezdett érdekelni a másik nem, ezt bevallom, nem is szégyellem(nem tartozik olyan szorosan ide, de a hormonjaim is tehetnek róla, már 10évesen menstruáltam, tehát testioleg elég hamar megértem).
Nekem 12 évesen volt az első komoly(nak hitt) kapcsolatom. (Előtte is volt, csak azoknak semmi értelme nem volt). Az a "komoly" kapcsolat 13 hónapig tartott. Visszaolvastam nemrég az akkoriban írt naplómat és ma mosolygok rajta. Annyira valósak voltak az érzelmeim. És megváltoztatta az egész addigi életem. Nagyon szerettük egymást, és azt hittük, hogy együtt leszünk örökké. De gyerekek voltunk, és így vége lett, tudtuk mi is, hogy így lesz. Így is lett. De nem azért voltunk együtt, mert szexelni akartunk, hiszen csóknál, ölelkezésnél tovább nem jutottunk. Azt hittem, amikor vége lett, hogy soha nem fogok így szeretni mást.
Aztán 14évesen jött el a tényleg komoly kapcsolat ideje. ÉS akkor döbbentem rá, hogy mennyivel másabb ez a szerelem, hogy itt nem gyerekes érzésekről van szó, hanem nagyon is komoly minden. Hogy megtennék érte bármit, és hogy örülök, hogy nekiadhattam a szüzességemet is.
Azóta eltelt 2év, és még mindig együtt vagyunk. Soha nem csaltam meg (csak hogy látszon, nem egy akármilyen kis r*banc vagyok, bár írni azt lehet, amit akarsz).
Elmondom azt is, hogy így 16 évesen is 4es 5ös tanuló vagyok, Pest egyik jobb gimnáziumában.
És itt most lehet elítélni, hogy minek pasiztam én 12 évesen, és mért szeretkeztem a párommal nem egészen 15 évesen, de ezt az egészet azért írtam, mert reménykedek, hogy talán sikerül pár embert meggyőznöm, hogy nem mindenki r*banck*rva, aki pasizik, és hogy ne vonjatok le összefüggést a tanulmányi eredmény és a jellem között.
Sőt, szerintem pont itt a lényeg. Hogy aki éretten gondolkodik, az rájön, hogy tanulni kell, mert ezzel csak a saját javát szolgálja. ÉS egy párkapcsolathoz, szerelemhez is érettség kell, így tehát pont a fordítottja lenne logikus. Tudom én is, hogy sok kis p*icsa van mindenütt, akiknek az a lényeg, hogy kivel mehet ágyba a (jobbesetben) hétvégi buliban fullrészegen. De azért vannak kivételek. Bocsánat, ha hosszúra sikeredett, csak elmondtam a véleményem.
komolyabb pasim még nem volt de flörtölni szoktam :)
13/L
nem tom mibajotok azzal ha valaki már 13 évesen pasizik! szerintem nincs vele semmi gond..nekem már 11 évesen volt barátom:) és nagyon tudtam szeretni:) de sajnos annak vége..
különben is a lányok hamarabb érnek,engem az eggyik rokonom 15 évesnek nézett:O
13/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!