S. O. S.! Milyen ballagási verset ismertek, amelyet egy 7. osztályos tanuló olvasna fel az évzárón - a nyolcadikasoknak?

Ehhez mit szóltok?

Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.

Az éjtől reggel, a nappaltól este,

A színektől, ha szürke por belepte,

A csöndtől, mikor hang zavarta fel,

A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,

Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

Minden sebtől, mely fájt és égetett,

Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,

A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,

A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,

Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,

Elfut a perc, az örök Idő várja,

Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.

Hidegen hagy az elhagyott táj, -

Hogy eltemettük: róla nem tudunk.

És mégis mondom néktek:

Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Az életünk útján haladnunk kell, mennünk,

De néha majd itt, bent még visszatekintünk,

Emlékezünk, s akkor felbukkan sok emlék. . . .

Ó, az idő siet, az ember tovább lép.

Elbúcsúzunk és elválunk.

Továbbmegyünk, tovább ballagunk.

Saját útján jár mindenki;

Ez az élet: menni, menni. . .