Mikor engedtétek először a lányotoknak, hogy szőrtelenítse a lábát?
Mindkét gyerekem fejlettebb az átlagnál. A 8 éves lányom tegnap jelezte, hogy nagyon zavarja a lábán a szőr, több osztálytársa is megszólta már érte. Nyáron egészen szőke volt neki, láttam, hogy sok szőre nőtt de alig látszott. Most ezek a szőrök sötétek lettek és a lába szárán még hagyján, de a térdén nagyon durva, olyan sűrű és hosszú neki mint ha én most megnöveszteném. Sajnálom szegényt, tesin rövid nadrágban kell lenni, jár plusz edzésre ahol szintén rövid naciban vannak, tehát még azt sem mondhatom, hogy húzzuk ki nyárig... Nagyon átérzem a helyzetét, én ugyan ilyen voltam, nagyon ciki volt mert anyukám kb 10 éves korom után engedte csak meg, hogy leszedjem.
Nem tudom mi tévő legyek, 8 évesen korainak tartom de nem akarom így hagyni sem mert tudom mennyire kínos neki. Most a krémes szőrtelenítőn gondolkodom, vajon jó ötlet?
Hátha később bárkinek jól jön... végül a férjem elektromos borotvájával (borotva alakú, elemes kütyü) mentem át a lábán, nagyon szépen megritkította neki, minimális szőr maradt (annyi nem is baj, hogy ott maradt, így megmaradt a természetes hatás, nehogy most meg azért kezdjék ki mert borotválja a lábát). Nagyon boldog volt, hogy milyen szép lába lett.
Köszönöm még egyszer a sok kedves és segítő választ!
Akkortól, amikortól szeretné...
Nem értem, miért kéne engedély. Kapna egy jó minőségű borotvát.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!