15 éves fiam nem tud felkelni ébresztőre. Hogy keltse fel magát nélkülünk?
8
Egészen nyilvánvaló, hogy hosszabb távon gondolkozva ez a "felkel majd a gyerek a 15 darab ébresztőórára / ébresztőjelzésre" csak tüneti kezelés. Nyilván valami nagyon-nagyon elfárasztja. Vagy a tanulás, vagy maga az iskola (tudja, hogy egy elit iskolában van és meg akar felelni) vagy esetleg az emberek (a tanárok, diáktársak).
Miért kellene egy problémát tünetileg kezelni? Ha van egy komolyabb sebed, akkor azt rendesen el akarod látni, nem csak beragasztod ragasztóval, nem?
Én dolgoztam alternatív iskolában, ott volt egy baromi okos lány, a szülei Magyar Tudományos Akadémia tagok voltak. A lánynak iszonyú kisebbrendűségi érzései voltak a szülei mellett (miatt). Egy erős iskolába járt és szinte megbénult a szorongástól. Átkerült az alternatív suliba, kivirágzott.
Én tuti nem hagynám a gyerekemet szenvedni, mert úgy felkelni és nekikezdeni a napnak, hogy hulla vagy.... hát ezt majd ráér felnőtt korában is csinálni. Majd szépen be kell állnia a mókuskerékbe AKKOR.
Most alakul az agya, a teste, a csontozata, tudományosan igazolt dolog, hogy egy kamasznak rengeteg pihenésre, lustálkodásra van szüksége.
Vmi nagyon nem stimmel, de mindenki az eddigi válaszolók közül csak tippeket ad, hogy egy olyan emberrel, aki még csak 15 éve él a földön, mi a legpraktikusabb teendő, ha nem tud magától felkelni reggel. Itt valami nagyobb változtatást kell eszközölni, mert ez így nincs jól és nem normális.
4-es voltam
Épp csak az nem merül fel benned, kedves 13-as, hogy egyszerűen vannak ilyen emberek, akik mélyen alszanak.
Az, hogy nem tud felébredni, az nem fáradtság. A fáradtságnak egyéb tünetei is lennének (kóvályog egész nap, rosszul teljesít, eleve nem tud felkelni, stb.) Itt nem arról van szó, hogy olyan fáradt, hogy nem tud felkelni - legalábbis ennyi leírásból ez nem derül ki, a kérdés alapján elvileg nincs ilyen gond -, hanem egyszerűen mélyen alszik és nem ébred fel. Erre szolgál a 15 db ébresztő, amit a HASONLÓ emberek tanácsolnak.
Te lehet, hogy az első csengőszóra felébredsz, de nem mindenki van így. Van, akinek hosszas ébresztő kell, mert "lassan bukkan a felszínre", ha szépen akarok fogalmazni. Vannak erre finomabb módszerek (pl. a fényterápia is nagyon hasznos lenne az ilyen embereknek, a hajnalt utánzóan fokozatosan világosodó szoba), de a hétköznapi embernek a többszörös ébresztő és a megszokottól eltérő inger, pl a rezgő csukló a leginkább elérhető módszerek.
14, 16
Valóban, igazatok van. Ez nem merült fel bennem. (Nekem soha nem volt bajom a felkeléssel, pedig ragozhatnám, hogy milyen gyógyszereket szedek, amik iszonyatos szedáló hatásúak a legtöbb ember részére.)
Akkor lehet, hogy azzal kellene próbálkozni, hogy már legalább 10 éve mesélte az egyik unokatesóm, hogy a feleségének egy olyan karórát vett, ami nézi az alvásfázisokat és mondjuk reggel fél 7 és 7 közé beállítod és akkor ébreszt (vagy próbál ébreszteni :) ), amikor felszínesebb az alvásod.
A világ legjobb gimije... egyik barátnőm is odajárt. A miénkhez képest sokszoros mennyiségű tananyagot vártak el tőlük. Minden nap 3-4 dolgozat, folyamatos nyomás rajta, és mindig fáradt volt - nem is fáradt, kimerült. Agyilag, és mindig aludt volna, mert annyira kikészült a "legjobb gimiben". :(
Aztán második évben átkerült hozzánk - ő mesélte ezeket -, ahogy megszűnt a rajta lévő nyomás, rengeteg elvárás, a dolgozatok tömkelege, a probléma is eltűnt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!