Jogosan félek ettől? Vagy csak hülyén látom a dolgokat?

Barátnőméknél ugyanez volt annyi különbséggel, hogy ott apuka egyedülálló maradt, anyukának lett új férj/gyerek. A 13 éves lány úgy érezte, hogy otthon vannak elvárások, apánál meg körülötte forog a világ, ezért kiharcolta, hogy àtköltözhessen, apuka meg persze úgyis ki akart b..szni a volt feleséggel. 3 hónap alatt jött rá a gyerek, hogy apa csak a heti 3 napra volt tündi bündi 9 felelősség mellett, amint övé volt a gyeplő több volt a követelmény, mint otthon. Plusz apa is rájött, hogy bizony a 40e gyerektartás messze nek fedezi egy lovagló kamaszlány havi költségét. Persze akkor már ment a könyörgés, hogy vissza kéne csinálni, de mondta az anyja a gyereknek, hogy neki ez most bármennyire is fáj, de a gyereknek meg muszály megtanulnia, hogy a dolgoknak vannak következményei, plusz az sem hátrány, ha kicsit árnyaltabban képes felismerni az emberi kapcsolatokat.

A te szempontodból ez egy nagyon rossz helyzet, de inkább most, melletted élje meg, hogy a külsőségek csak egy dolog, mint mondjuk felnőttként egy párkapcsolatban. Az a lényeg, hogy te szeresd, és mindig legyél ott neki. Nyilván ez a szeretet részéről is megvan, de bizonyos dolgokat hiába mondanál neki, magának kell megtapasztalnia.

Gyereket szerintem ne hívd fel. Biztos minden ok vele.

Viszont apukával ha abban maradtatok, hogy szerdán megmondja, melyik nap hozza haza a gyereket, de nem tette, akkor őt hívd fel, hogy szia, akkor ma hozod Béluskát?