Kocsival, vagy vonattal engednéd ki hamarabb a gyerekedet a barátaival Bécsbe?
Sziasztok!
Négy barátnőmmel beszéltük, hogy szívesen kimennénk még most, decemberben. 1 napra csak, reggel mennénk, este jönnénk is vissza (Budapest mellett lakunk).
Végzősök vagyunk, egyedül nekem van jogosítványom és autóm. Nyáron csináltam a jogsit, azóta is sokat vezetek (napi szinten). De ha nagyobb távra megyünk, és én vezetek, akkor azért érzem a nap végére, hogy elfáradtam. Kint meg amúgy is lenne program, hazafele inkább csak pihennék már, nem még utána levezetnék 240 km-t...
Vonattal kicsit több, mint 2,5 óra lenne az út, gondolom vannak jobb állapotú vonatok, vagy lehet választani, hogy milyen osztályon utazunk. Autóval talán 2 óra alatt ott lennénk, cserébe a nap végére tényleg hulla fáradt lennék.
Barátom mondta, hogy nem akarunk mi sötétben a pályaudvarok közelében mászkálni, meg hogy a vonatok is folyamatosan késnek, az a 2,5 óra simán lehet 3-4 óra is. A barátnőimnek meg az a bajuk, hogy vásárolni is szeretnénk és akkor hova tesszük a cuccokat, végig kell cipelnünk mindenhol. Ebben mondjuk van igazság.
Szerintetek így melyik lenne a jobb opció? Szülőként melyiket preferálnátok?
A pályaudvarok környéke tényleg veszélyes, vagy ez csak ilyen mendemonda, mint hogy Pesten rögtön kirabolnak, ahogy kiszállsz az autóból?
Őszinte leszek, sosem vonatoztunk eddig. Valahogy ez kimaradt. Metrót, trolit, vagy villamost már használtunk, de így városok között kocsival közlekedünk, osztálykirándulásra mindig busszal mentünk. Nyaraláskor, utazáskor pedig általában taxizunk, vagy Ubert használunk.
Igazából parkolni mi mindig parkolóházakban szoktunk, ha a belvárosi részre is megyünk.
Már nincs Ausztria lezarva?
Amúgy vonat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!