Hogy nevelnétek a gyerekeiteket?
Figyelt kérdés
(politikai töltetü kérdés, de úgy gondolom talán itt objektívebb képet kaphatok a kérdésről.)2021. dec. 4. 10:36
A kérdező szavazást indított:
Az én meggyőzödésem szerint probálnám okítani a gyerekemet.
Ráhagynám, és akkor sem jelentene gondot, ha később mást gondol mint én.
54 szavazat
1/4 anonim válasza:
Kezdetben úgy is hallja, amit te meg a párod, illetve a környezet gondol ilyen téren is, amikor kamaszodik, jó eséllyel az ellenkezö oldalt fogja preferálni.
Mire felnö, ki fog alakulni a saját véleménye.
Ezen semmi esetre sem lehet "nevelésssel" változtatni, legfeljebb "fordítva", ha nagyon agresszívan véded a véleményedet, azzal csak magad ellen fordítod, senki nem türi jól a rákényszerített véleményeket.
Mindettöl függetlenül szerintem minden családban, baráti kapcsolatban nagyon romboló, ha politikai vagy egyéb ideológiai viták napirenden vannak. Véleménye mindenkinek lehet, mindenkinek megvan a joga a saját véleményre, de ezekre a témákra fut ki minden beszélgetés, akkor nagyon hamar kivülálló lesz belöled.
2/4 anonim válasza:
A saját meggyőződésem szerint okítom a gyerekeimet, nem tehetek másképp, együtt élünk, ismerik a véleményemet. Ez nem jelenti azt, hogy neki nem lehet sajátja, és végül nem járhat más utat, nem gondolhat semmit másképp. De amikor nevelem, akkor azzal tudom nevelni, amit én érzek helyesnek. Amíg gyerek, addig azt eszi, amit elé rakok, addig marad fent, amíg megengedem, stb. Ahogy nő fel, lesz tinédzser és végül gondolkodó felnőtt, a beavatkozásom az életébe fokozatosan csökken. Semmi gondom nem lesz azzal, ha másképp gondolkodik, mint én, de hogy ezt intelligensen fejezze ki felém, azt mindig el fogom várni, kortól függetlenül.
3/4 anonim válasza:
Arra nevelem, amit mi is gondolunk... Nézzen meg minden lehetőséget, és válassza azt, ami neki a legszimpatikusabb.
4/4 anonim válasza:
A politikából semmit nem értenek a gyerekek, mert egy nagyon összetett dolog. Úgyhogy leginkább azt fogja visszamondani a gyerek, amit hall a többiektől, szülőktől, rokonoktól vagy éppen az iskolában. Az én gyerekeim pl. folyton mondják, hogy Orbán Viktor egy idióta. Nem én mondtam nekik. 11 éves a fiam, meg sem próbáltam még neki elmagyarázni ezeket a dolgokat, szerintem túl kicsi még, hogy megértse. De az iskolában már "politizálnak" a gyerekek, vicces.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!