Kamasz lányt nevelő anyukák! Milyen a kapcsolatotok a lányotokkal?:) Szerintetek mi a titka a jó anya-lánya kapcsolatnak?

Nagyon jó a kapcsolatunk a most kamasszal is, és a nővérével is jó volt (még most is az).

A tito valahol a kezdeteknél rejlik szerintem, fokozatosan kell felépíteni a jó kapcsolatot, ha addig nem volt, akkor kamaszkorban szinte biztosan nem lehet megoldani. Persze lehetnek kivételek, de szerintem az elég ritka.

Nálunk, ami bevált az a határok felállítása, bizonyos szabályok bevezetése már idejében, mindig a korosztálynak és igényeknek megfelelően alakítva. Nincs erős szigor, de túlzott lazaság sem. Amiben nem engedek, az az őszinteség. Velem mindig mindent meg lehet beszélni, bármit lehet kérni, de nem utólag mismásolni, hanem előre szólni, ha bármi gond/kérés/kívánság van. Értelmesen megbeszélve általában találunk mindenre jó megoldást.

Természetesen az őszinteség oda-vissza működik: nem csak elvárom, hanem én is őszinte vagyok velük, így működik a kölcsönös bizalom, bármikor fordulhatunk egymáshoz tanácsért (igen, én is kérek néha tőlük), segítségért, bármiért. Eddig jól működik, valőszínűtlennek tartom, hogy ez nagyot változna. A lányoknak van egy bátyja is, vele is jó a kapcsolatunk, de ő már nagyon felnőtt (28 elmúlt), és ő alapból más típus mint a lányok (20,5 és 16,5).

jó igaz nem mond el mindent de spec nem is várom

a fontos dolgokat mindig megbeszéljük

ha jó élménye van mindig mesél

tény h én soha nem toltam túl a gyereknevelést

aránylag szabadon létezhetnek

pár fontos szabály van csak

bár most h 18 lett már csak 2 maradt :)

2-es, sajnos rossz hírem van, azokat a mintákat fogod önkéntelenül is elővenni, amikkel téged is terrorizáltak. Mert ezt tanultad meg. Ha a gyerek felidegesít, ugyanazokat fogod neki mondani, amit neked mondott anyád. Persze tudatosan lehet próbálkozni ezen változtatni, de nagyon nehéz.

Nekem csak kiskamasz a lányom, de azt hiszem jó a viszonyunk. Persze ki tudja. Én is sokszor kaptam magam azon, hogy olyanokat mondok neki, amikor felbosszant, amiket anyám vágott az én fejemhez, és bizony nagyon rosszul estek.

Nekem olyan volt az anyám, hogy elvárta, hogy mindig mindenben neki legyen igaza, mert ő az anyám. 40 évesen sem fogadta el, hogy bizonyos dolgokat jobban tudok mint ő (pl. azért, mert ebből van diplomám). Ő akkor is ragaszkodott ahhoz, hogy én mindenben az ő véleményét osszam. Sajnos már nem él, de most így utólag azt hiszem mindent rá kellett volna hagynom. Van akit úgysem tudsz meggyőzni.

Mindenesetre semmit nem tudtam úgy csinálni, ahogy ő akarta. Hiába voltam kitűnő, hiába van 2 diplomám, a szemében én mindig értéktelen voltam. Én próbálom a lányommal érzékeltetni, hogy akármit is csinál, nekem ő akkor is fontos. Anyám pl. mindig mondta, hogy ronda vagyok. Nem is értem, szerintem az én lányom gyönyörű!

Remélem nem olyan lesz a viszonyunk pár év múlva sem, mint a kutya meg a macska.

A férjemmel egyébként elég sok a konfliktusunk a gyereknevelés miatt. Ő mindenben ellenőrizné, mindent tiltana. Én engedékenyebb vagyok. Szerintem a túlzott szigor az ellenkező hatást váltja ki. Ha kiszabadul itthonról, tombolni fog. Úgy kéne, hogy tudja mi a helyes, akkor is, ha nem állok mellette.

Az iskola pl. általában konfliktusforrás. A lányom nem jó tanuló, de már ezt elengedtem. Fura, mert én az voltam. De már nem szidom meg a jegyekért, mert látom, hogy azért igyekszik.

#5, a kettes válaszoló vagyok. Márcsak azért is hiszem, hogy velem másképp lesz, mert 1. anyum és én tűz és víz vagyunk. 2. 18 évesen elköltöztem a magam lábára állva (pont ezek miatt a dolgok miatt), így már idestova 13 éve élem szabadon azt a személyiséget, ami mindig is bennem volt, ami velem született, és utólag visszatekintve másképp csináltam volna gyerek/fiatalkoromban. Most már anyum nem ellenség, nem ellenfél, mert már az élettapasztalataim segítségével szembe tudok szállni vele. Elértem, hogy azt mondta múltkor: "nagyon szépen gondozod az unokámat, jobban, mint én csináltam a gyerekeimmel..."

Egyszerűen tudom, hogy én más vagyok. Anyum is más, és a kislányom is.

Nálunk feleségem és 12 éves lányunk viszonya macska - kutya kapcsolat. Hol marják egymást, hol tök jó barátnők. Mi fiúk, nem tudunk kiigazodni rajtuk! Leginkább rájuk hagyjuk a dolgot. Én csak akkor szoktam beleszólni, ha nagyon vitáznak, kiabálnak. Van, hogy rájuk pirítok, mondhatom elküldöm őket a semleges sarokba (a lakás két végébe), onnantól ismét csend van. :-)

Mindkettő nagyon hamar megsértődik, így igen hamar képesek összekapni, mindenféle apróságon. Egyértelműen, nagyon egyformák, azért van köztük sok súrlódás, máskor pedig épp ez miatt értik meg egymást nagyon jól.

Nagy lányunk, akinek már saját családja van, viszont határozott, tudatos, de nagyon csendes típus. Vele nincs vita. Tulajdonképp nem is lehet vitázni vele, mert inkább nem szól vissza. Beszélgetésnél mindenkit meghallgat, majd sokszor úgy érezzük, egyik fülén be, másikon ki és csinál, amit ő akar. :-o

Bocsánat, ha offolok!

Egy viccel kezdem.

"Azelőtt 6 fontos nevelési elvem volt, amihez mindenképpen ragaszkodtam. Most 6 gyerekem van, de nevelési elvem egy sincs."

#5-ös, van egy hírem a számodra. Én nem ismerek olyat, aki aszerint nevel, ahogy őt nevelték. Ettől persze lehet az az általános.

Engem apám nevelt túlzott szigorúsággal, de hozzáértés nélkül. Erősen önbizalom-hiányos lettem. Kinézetem és végzettségem miatt többször próbáltak vezetővé tenni, de nem váltam be.

A feleségem szintén szigorú szülők szeretet nélküli közegében nőtt fel. Az utódainkat mégis nagy hozzáértéssel, szeretettel nevelte, és mind lediplomáztak. Büszke is vagyok rájuk.

Sokszor látok olyan filmeket, amiben a csupa normális tagból álló családban a kamasz kezelhetetlenné válik. Itt a kedvencem filmem címe kedvelt sorozatomból, ahol a lány lop, és hazudik, de nem tudjuk elítélni a tetteiért: A lányom rejteget valamit

Szerintem nekünk jo a kapcsolatunk.

Úgy gondolom mindent elmond a lányom. Persze tudom hogy van amit nem és az csak a barátnőkre tartozik. Ez így van jól. Meg kell találni a középutat. Engedni kell megbeszélve a dolgokat de visszatartani is hogy tudja hol a határ és itt is megbeszélni vele miért nem engedem.

Volt már leordibálás részemről hajtépés mert annyira kiborított hogy nem bírtam megállni. De elfogadja végigondolta és rájött nekem volt igazam.

Arany középút.