8 évesen iskolakezdés?
Az unokatestvérem ragaszkodik ahhoz hogy a fia 8 évesen kezdje az iskolát mert azt hallotta hogy sokkal fogékonyabb egy 8 éves agya.
Én attól tartok hogy 8 évesen nehogy túl nagy legyen a többiekhez képest.
Mit gondoltok, számít hogy 7 vagy 8 évesen kezdi az iskolát?
Nekem fordított dilemma volt az iskola, illetve a szüleimnek.
Elsőben unatkoztam, mert nem mondtak sok újat, ezért felmerült, hogy átiratnak második osztályba. A tanítóval együtt számba vették a lehetőségeket és végül azért vetették el, mert az anyaggal tudtam volna haladni, viszont szociálisan lehet, hogy nem tudtam volna felvenni az iramot az egy évvel idősebbekkel.
Másik irányból, de ugyanezért veszélyes 8 évesen kezdeni. Sok szociális ingerről lemarad, amit az óvoda nem tud megadni. Illetve azt a példát adja át neki, hogy a sikerre várni kell, nem pedig tenni érte.
Anyám gyógypedagógus volt, a kisegítő iskolában érthető módon egyszerűbb volt a tananyag. Emlékszem, hogy milyen baromi okosnak hittem magam, mert hagyta, hogy hetedikesként a végzős diákjai dolgozatát javítsam (matek).
Aztán letörte a szarvamat, hogy ők akkor veszik a hatodikos anyagot, így nekem könnyű dolgom van.
Nagyon sokat számít még 1 év is, nem hogy 2!
A 8,5 éves fiam most megy 3.-ba és nagyon sokat változott ezalatt a 2 év alatt is, de ennek nagy része persze pont a suli miatt történt.
Van egy idősebb fiú az osztályában, aki egy tartós betegség miatt kihagyott 2 évet a suliból és szegény elég kívülállónak érzi magát a sok "kicsi" között.
Mondjuk ha szemptemberi szüületésű, akkor semmilyen különös ok nem kell hozzá, hogy majdnem 8 évesen kezdje a sulit.
Ha megkérdezel tanítókat, senki nem javasolja, hogy 6 évesen kezdje bárki az iskolát. Akiket én kérdeztem legalábbis, mindenki azonnal rávágta, hogy ne. A lányom februári, ő így 7,5 évesen lesz elsős. Nyilván ha minden téren egyöntetűen jobban teljesítene a kortársainál, és fizikilag is elég fejlett lenne, akkor beíratnám hatévesen, máskülönben nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!