Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Téli születésű gyerekek...

Téli születésű gyerekek között van itt olyan, aki évvesztes lett?

Figyelt kérdés

Tehát majdnem 8 évesen kezdte az első osztályt.

Miért döntöttetek a halasztás mellett? Jó döntésnek bizonyult? Hogy fogadta a gyerek ovis korában illetve később hogy vette az iskolát?



2015. jan. 9. 12:41
1 2
 11/19 klopusz ***** válasza:

Szia!


Fiam december 20-án született, ezért ő is majdnem 8 évesen kezdte az első osztályt.

Én nagyon nem örültem volna, ha egy évvel korábban ment volna, mert egyáltalán nem volt iskolaérett. Minden, számára új feladatra kijelentette, hogy ő azt nem tudja megcsináli, így hozzá sem kezdett, meg sem próbálta.

Szerencsére az óvónőknek is ugyanaz volt a véleménye, mint az enyém. Elvittem a nevelési tanácsadóba, a gyerek úgy viselkedett ott is, ahogy szokott, így egyértelmű volt, hogy maradhat még egy évet az oviban.

Szellemi/agyi képességeivel soha nem volt gond, tehát nem ezért maradt ovis.

Egy évvel később már kicsit bátrabb volt, nőtt az önbizalma is, így nyugodtan mehetett suliba. Jól kezdett, de egy idő után az osztályfőnökének sikerült elérni, hogy megutálta az iskolát. Most negyedikes, harmadik végéig kitűnő tanuló volt, most már nem az. Egyszerűen mindent rühell, ami az iskolával kapcsolatos és már nagyon várja felső tagozatot, hátha az jobb lesz.

2015. jan. 13. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:

Ne vedd sértésnek, de:


"Szellemi/agyi képességeivel soha nem volt gond, tehát nem ezért maradt ovis."


Akkor miért?


Én ezt sosem értettem.

Millióan írják, hogy hát az ő gyerekük, milyen okos meg ügyes, meg zseni, meg fantasztikus, de még egy évet hagyták az oviban.


De miért?

Mi az oka?


És tényleg nem bántani akarok senkit, de komolyan nem értem.

2015. jan. 14. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
Én évvesztes voltam, nyolc lettem a 2009 januárjában (2008 szeptemberében mentem, akkorra már hét voltam). Szerintem jól tették az óvónők, hogy a szüleimmel együtt marasztaltak +1 évet oviban, mert nem voltam nagyon szociális típus, kellett még az az egy év. Most hetedikes vagyok, és egyidősek vannak velem együtt (nagyjából).
2015. jan. 15. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:

Na egyre több ilyet hallok, ez megnyugtató, köszi. :)

Az előzőnek:

Az én fiamnak a stresszkezeléssel vannak elsősorban problémái. Ha kudarc éri, szabályosan rosszul lesz. Illetve azt se hiszem, hogy menne neki a folyamatos 45 perces figyelés.

De amúgy érdelkődő, okos, szorgalmas gyerek. A tanulás szerintem menne neki, csak a vele járó dolgokhoz kell még fejlődnie, érnie.(értékelés, figyelés, számonkérés)

2015. jan. 16. 05:11
 15/19 klopusz ***** válasza:

Kedves 12-es válaszoló!


Mint ahogy én is írtam, nem az agyi/szellemi képességeivel volt gondja a gyerekemnek, hanem az önbizalomhiánnyal.

A plusz egy ovis évet gyakorlatilag arra szántuk, hogy ezt helyrerakjuk.

Még most is a saját tempójában szeret dolgozni. Ha hagyják, hibátlanul oldja meg a feladatokat, de ha siettetik, nyaggatják, begörcsöl és feladja.

Mi lett volna vele, ha korábban megy iskolába?

2015. jan. 16. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:

Én fiam 2008tavaszi, tavasszal töltötte a 6évét (idén lesz majd 7), és 2014őszén kezdte a sulit. Van osztálytársa, aki 2006 decemberi.

Sok olyan kisgyerek van, pl nálunk ez a 2006decemberi születésű kisfiu is, hogy "Szülei szerint nagyon okos és értelmes" egyébként tényleg az,- de egyszrűen nem bír megülni a fenekén, sokszor rá kell szólni. Az órán pl nem tudja betartani azt a szabályt, hogy jelentkezünk és nem kiabáljuk be a megoldást (még ha pontosan tudjuk akkor sem).

Bár egyre szabálykövetőbb az iskolában, és az én majd másfél évvel fiatalabb gyerekem szintén kiváló bizonyítványt kapott, csakúgy mint ez a kisfiu.

Nem lehet egy kaptafára venni a gyerekeket. Van, aki tényleg iskolaérett, kitartó és figyelmes már 6évesen is, viszont van, aki a értelmi képességei ellenére is rászorul arra a plusz egy évre az ovodában.

A kisebbik gyerekemnél már én is gondolkodok a plusz egy évben- a nagynál értelemszerű volt, hogy mehet suliba.

2015. jan. 26. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
Hogy döntöttél végül kérdező? Ugyan ebben a dilemmában vagyunk.
2018. jan. 2. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim válasza:
Én 2003. Január végén születtem, 2009 szeptemberben kezdtem a sulit, 6.5 évesen. Eleinte zavart, hogy a többiek idősebbek nálam és sokan piszkáltak a korom miatt(akik már betöltötték a 8at első félévben) de koromra rácáfolva a legjobb tanuló voltam végig általánosban. Szerintem nem feltétlenül a téli születéssel van a probléma, hanem azzal hogy a gyerek ténylegesen iskolaérett-e és hogy kb milyen korúak a leendő osztálytársak. 6 évesen tényleg vicces volt 8 évesek közé csöppenni.
2018. jan. 31. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:

Végül maradt egy évet az oviban.

Már másodikos. Nagyon jó döntés volt!

2018. márc. 3. 17:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!