Általános 6. osztályban melyik könyvek (voltak/lesznek) a kötelező olvasmányok gyermekednek? Előfordult, hogy két olvasmány volt feladva és végül csak az egyik fért bele a tanév végéig? Szóval, hogy potyára olvasta el a gyerek a második könyvet?
Nálunk idén ez történt. A második könyvet év közben adták fel, májusra volt ütemezve. Kétszer írásban is fel volt hívva rá a figyelem, aztán mégsem fért bele a második könyv.
Akik elbliccelték az olvasást, örültek, hogy megúszták, de én például nem örültem, mert nem volt egyszerű rávenni a gyereket az egyik hosszú hétvégén az olvasásra.
Nem is hallottam még ilyet.
És most majd, hogy vegyem rá 2 könyvre, már mondta teljesen jogosan, hogy lehet úgyse veszik majd a másodikat.
Jelzem nem arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire hasznos ha olvas a gyerek, én imádok, minden nap lát olvasni, de ettől ő még nem szeret.
Máskülönben túlzásnak is érzem az Egri csillagok mellé, hogy még egy olvasmány bele férne, ha idén a Pál utcai fiúk mellé nem fért bele az időbe.
Esetleg egy tipp: Youtubeon fent van az Egri csillagok hangoskönyvként. Ha hajlandó odafigyelni rá, akkor esetleg meg lehet próbálni.
Viszont érdemes lenne olyan könyveket a kezébe adni, amik olvastatják magukat, és nem csupán azért olvassa, mert KELL.
Én sem szerettem olvasni, amíg a kötelezőkkel nyúztak. De amint olyan könyvet olvashattam, ami kicsit is érdekelt, rögtön faltam az oldalakat.
Volt olyan nyár, ahol heti 1-2 könyvet “felfaltam”.
Egy ropi naplója (ez mehet fiúnak is,
lánynak is) , Leiner Laura könyvek (inkább lány) Szabó Magda könyvek, Harry Potter, Narnia krónikái, Michael Morpurgo: Hadak útján…
13, az biztos, egy benyugtatózott nyugdíjas lehet hogy végig is olvassa.
pro tipp: a törökországi részt ragaszd le a könyvében, szr se történik benne, cserébe az is felvágja az unalomtól az ereit, aki amúgy szokott és szeret régi történelmi regényeket olvasni (pl én). röviden összefoglalva, elmennek törökországba kiszabadítani valakit, nem sikerül, hazamennek.
illetve van egy szintén ősöreg képregényváltozat belőle, én végül azt olvastam 12 évesen, csak nehéz a nyomára bukkanni, valami újságban volt kivágható-gyűjthető melléklet a hatvanas években. de jóval emészthetőbb, mint a nagy könyv. illetve a film is egészen pontos, ha azt szétszeditek négy-öt részletre, megnézitek egy-egy délután, átbeszélitek, az bőven elég kell hogy legyen.
a felszabaduló időben meg csinálhat valami mást, aminek értelme is van.
A háziolvasmány teljesen a tanártól függ.
Nekünk 5.-ben első félévben fel volt hagyva a Csipike, utánna 8. végéig (a sorrend nem pontos):
János vitéz
A Pál utcai fiúk
A nagyenyedi két fűzfa
A kőszívű ember fiai
Bőlcső és bagoly
Légy jó mindhalálig
Lúdas Matyi
Arra viszont emlékszek, hogy A kőszívű ember fiai 6. és 7. közti nyáron volt felhagyva.
9.tól aztán félévenként volt egy, de ott a tanárnő legalább elismerte, hogy tudja hogy unalmasak, meg ő is szívesebben tanítana mást, de érettségire ezek kellenek.
De amúgy be lehetett bármilyen random elolvasott könyvet mutatni plusz jegyre vagy jegyemelésre. (Ott aztán a tinirománcos regényektől a Metro 2033-ig minden volt) Ezzel legalább próbálta felnyitni a szemünket arra vonatkozóan, hogy a kötelezőkön túl is vannak könyvek, ami nálam egész általánosból kimaradt. Úgy jártam 8 évig iskolába, hogy a "könyv" szó vagy tankönyvet, vagy szótárat, vagy állatmesés-tündéres gyerekkönyvet vagy a dögunalmas kötelezőket jelentett nekem. Pedig 10-13 évesen a Narnia krónikái megfilmesítetlen részeit szívesen elolvastam volna.
Én minden kötelezőt elolvastam, felnőttként bánom is, miközben már azért szép kis könyvgyűjteményem van, s olvasni is szoktam.
Még direkt be is szkenneltem az olvasónaplóimat, hogy más ne szíjvon azzal, amivel nem akar, se semmi értelme sincs. https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__hazif..
Az olvasáson lenne az egész lényege, nem? Ha a gyerek Tarzant vagy Lovecraftot olvasna a Légy jó mindhalálig és A kőszívű ember fiai helyett, miért nem lehetne megvalósítani? Így max csak egy rossz emlék marad az olvasás.
Én pl már jópár éve eldöntöttem, hogy ha kell, még segítek is háziolvasmány tartalmat keresni a gyerekekmnek, ha akkora lesz. Konkrétan 1 darab kötelezőt szerettem az iskolás éveim alatt. Itthon van jópár könyv, képregény, az e-book gyűjteményem is cseszett nagy. Olvasson majd amit akar, s amit szeretne.
én 80-90 években voltam iskolás pont ezek voltak kötelezök az egri csilagokat elolvastam gond nélkül légy jó mindhalálig gyereként tetszet felnötként nem tetszik vége könyvnek.
a köszivü ember fiait elkeztem olvasni de kb 3 oldal után abbahagytam soha nem olvastam el mint kötelezö olvamányt gyereként .
ės nekem is könyv gyerekėnt kötelezö olvasmányt jelentet vagy tankönyvet.
viszont mikor már nem suliba jártam ,akkor rengeteget jårtam könyvtárba sok nekem tetszö könyvet lexikont stb olvastam el.
5-ben nálunk is volt a Koppányi aga, és ők sem jutottak el odáig. A tankönyv utolsó fejezete.
És az én gyerekem is úgy volt vele, hogy akkor minek? De a tanár nagyon a lelkükre kötötte, hogy márpedig hatodikban biztos venni fogják mind a kettő olvasmányt.
6.-ban két olvasmány volt. Bíró Szabolcs: Az elveszett csillagok, és Gárdonyi Géza: Egri csillagok.
Mivel második gyerek, én is tudom, hogy annyira nem veszik véresen komolyan, szóval én mondtam neki, hogy nézze meg filmen, és kész. Tudom, tudom, nagyon átírták a könyvet, és az olvasás élménye fontos lenne. De egyszerűen annyira utál olvasni, hogy folyamatosan veszekedni kell vele, és bár tudom, hogy az Egri csillagok irodalmunk fontos vívmánya, gyermekként én magam sem szerettem.
A másik könyv egy ifjúsági regény, arról szól, hogy 2 gyerek Egerben keresi Gárdonyi Géza egy elveszett kéziratát. Mai nyelvezeten íródott, annyi idős gyerekek a főszereplők, mint a fiam, mondtam neki, azért ezt olvassa már el. Azt hittem fog neki tetszeni, de rettenetesen utálta. Pedig hatalmas pirospont a tanárnőnek, hogy ilyet adott fel, mert szerintem ez közelebb áll a gyerekekhez. De neki aztán mindegy, nem hajlandó olvasni. Azért végigszenvedte, de már nem sokra emlékezett belőle, amikor kaptak belőle feladatot. Minden fejezethez kaptak valami kérdéseket, és volt rá 2 hét, hogy megcsinálják. Összesen 5 db jegyet kaptak rá.
Az egri csillagokat meg megnézték ők is videón, meg megbeszélték mit kell róla tudni, senkinek nem tűnt fel, hogy a gyerek nem olvasta el.
Az az igazság, hogy a neten vannak már nagyon jó pár oldalas olvasmánynaplók, ha azt elolvassa a gyerek, a tanár soha nem fog rájönni, hogy nem olvasta a teljes regényt. Persze bele lehet kérdezni apróságokba, de ha valaki nyáron olvasta, májusra már nem fog emlékezni, szóval akkor is kaphat egyest.
De nekem az a véleményem, hogy a tanár sem hülye, pontosan tisztában van vele, hogy a legtöbb gyerek nem olvasta el. Nem is ennyi idős gyerekeknek való, de hát ha ez a tananyag, nem tud mit tenni. Azt mondja, olvassák el, aztán meg úgy csinál, mint aki el is hiszi, hogy megtették.
11-es írta:
"Viszont érdemes lenne olyan könyveket a kezébe adni, amik olvastatják magukat, és nem csupán azért olvassa, mert KELL.
Én sem szerettem olvasni, amíg a kötelezőkkel nyúztak. De amint olyan könyvet olvashattam, ami kicsit is érdekelt, rögtön faltam az oldalakat."
Erre az én példáim:
Christos H. Papadimiriou: Számítási bonyolultság
Thomas H. Cormen - Charles E. Leiserson - Ronald L. Rivest: Új algoritmusok
Szendrei Ágnes: Diszkrét matematika
Fülöp Zoltán: Formális nyelvek és szintaktikus elemzésük
Imreh Balázs: Operációkutatás
Szóval a lényeg, hogy ne humán tantárgy legyen! Tehát ne irodalom, történelem, ének-zene, rajz, stb. Például egyik vers se tetszik, illetve a saját "0 hosszú vers" című versem az nagyon, ha iskolában szabadon kell választani verset amit kívülről megtanultok, tudom ajánlani! "0 hosszú novella", "0 hosszú dal" című műveimet is: a szöveget és a zenéjét is én szereztem. Kötelező olvasmánynak meg megtanulni jobb lett volna ha ezek vannak mint a mostaniak.
Hatodikos volt a lányom. Nálunk a Pál utcai fiúk 5-ben volt. Egri csillagokról szó nem volt eddig. A tanár 5. végén elment szülni, új tanár lett 6-ban. Így 5. után nyáron nem kellett olvasni semmit. Hatodikban a Toldit vették, mint kötelező olvasmányt. Együtt olvasták és elemezték az órákon, hónapokon át. Pont előtte néztük meg a moziban. :-) Nyárra sem adott fel semmit olvasni.
Harmadikban digitális oktatás volt, a tanár olvasta fel a Vukot diktafonba, elküldte, h hallgassák meg, fejezetenként, aztán feladatlapot küldött hozzá, arra kaptak jegyet. Negyedikben a Kinizsi volt, azt 10 oldalanként olvasta lányom, aztán közösen leírtuk a tartalmát. Ötödikben Pál utcai fiúk hasonló módon,és azt szerette nagyon, mert dráma szakkörön azt tanulták és adták elő sokszor. Ő sem szeret olvasni, de mivel mindegyikhez köti vmi pozitív, így nem volt gond eddig. Nem tudom hetedikben mi lesz a kötelező. Én szakközép elsőben az Odüsszeiát imádtam. A többinél a "Kötelezők röviden"-t olvastam csak el. Viszont rémlik, h 5-ben és 6-ban is mondták a tanárok, hogy kettő lesz, de aztán csak 1 lett....nem tudom mi lett volna a 2. nekik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!