Kisiskolás gyerekek mennyire lelkesek a suli/tanulás iránt?
Elsőt fejezte be a fiam. Tanév előtt nagyon örült az iskolatáskának, a tolltartónak és más új cuccainak. Aztán a házi feladatok hamar elvették a kedvét a tanulástól.
Alapvetően iskolába járni szeret, a tanító nénit szereti, az osztálytársai között vannak barátai, de otthon a házi feladatokkal utál foglalkozni, különösen, ami nehezebben megy (matek). Olyankor vannak hisztik, amik feleségemből se a jobbik énjét hozzák ki. Ezért lehetőleg én tanulom vele a matekot, de sokszor a feleségem ragaszkodik hozzá, hogy ő csinálja meg vele, amiből persze csak az lesz, hogy mindketten ingerülten, lángvörös arccal kiabálnak.
Eddig hazahoztuk korán, most ő jelezte, hogy szívesen maradna délutánonként napköziben, hogy többet játszhasson a barátaival. Talán ez együtt fog járni azzal is, hogy ott megcsinálják a házi feladatot, itthon csak ellenőriznünk kell.
Negyedikes volt a fiam. Ha olyat tanul, ami újdonság és érdekes, akkor lelkes. Ha izgalmas dolgot csinálnak, játszanak, akkor lelkes. Izgatott, meséli, készül rá.
Ha unatkozik, akkor nyilván utálja az egészet.
Elsőben kb félévig volt lelkes, utána "megtanult" írni, olvasni (számolni már rég tudott), így elvesztette minden érdeklődését. Nevelési tanácsadót is megjártuk emiatt.
Azóta kb csak az motiválja, hogy egy másik kisfiúval "versengenek". A jegy nem érdekli, az sem, amit tanulnak, de az igen, hogy mikor ki tud a másiknál legalább egy fél ponttal jobb felmérőt írni. Mondjuk ennek köszönhetően kitűnő mindkettő :D
Nem, soha nem játszott ilyet.
Matekból mutatta a legnagyobb érdeklődést a nagy számok felé. Pl nekem adott fel 8-10 számjegyű számokból összeadást, szorzást. Kíváncsi volt, hogy a 10^68-onnak van-e neve, mi a neve... ezek elsőben. De ő akkor százezres számkörben magabiztosan összeadott, kivont (fejben, mert leírni nem tudta a számokat). Engem meg vizsgáztatott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!