Honnan lehet segítséget kérni,ha valaki nem mer felelni,és lefagy?

A legokosabb lenne gyerekpszichológushoz menni vele, aki egyrészt kideríti, mi az oka annak, hogy elfagy, másrészt megtanítja neki azt, hogy hogyan lehet ebböl kitörni.

Emellett vagy beszélni kellene a tanárokkal a problémáról, vagy - szerintem lehet, hogy ez lenne az eredményesebbb - iskolát váltani. Az új helyen nyíltan kellene a tanárokkal beszélned, hogy amott beskatulyázták a gyereket, illetve erös gátlásokat alakítottak ki benne.

De ennek csak akkor van értelme, ha a gyerek megfelelö segítséget kap szakembertöl, anélkül nagyon kevés az esélye, hogy hasonló heylzetekben másként reagáljon, mint eddig.

Ilyen voltam gimiben. Odáig fajult,hogy inkább azt mondtam nem tanultam és kaptam 1-est,minthogy ki kelljen állni felelni. Pedig én imádtam az osztàlyomat. Mivel közeledett az éreettségi, kellett valami segítség,mert a szóbeli így érdekes lett volna..

Gyerekpszichológushoz vitt anya, hónapokig jártam. Már nem tudom pontosan mit mondott vagy mi volt a gond,de elmúlt és érettségin úgy szóltak rám,hogy fejezzem már be a dumát,már megvan az 5-ös. :D

Szóval javaslom én is a szakember bevonását.

Én is ilyen voltam, nem vittek sehova, felnőttként sikerült levetkőznöm a dolgot.

Annyira rossz volt, kiálltam és azt kellett mondani, hogy "madarak vannak a fán" angolul, és hirtelen nem tudtam, mert kiállítottak az osztály elé, mert beszélgettem(kitűnő voltam angolból), azt se tudtam mi van, éreztem, hogy egyre melegebb van, jönnek a könnyek, összemosódva beszélnek hozzám, de valahogy nem jött hang ki a torkomon, aztán már csak annyit kérdezett a tanár hangosan, hogy madár, amit felfogtam, tudtam, hogy meg kellene mondanom, tudtam, hogy mit, de egyszerűen nem ment.. Aztán csak ott álltam percekig magam elé bámulva és győzködtem magam, hogy mondjam ki, de nem ment. Majd megszólaltam suttogva, hogy bird, és elbőgtem magam, na ott már kegyetlen rossz volt..

Szerencsére nem kaptam egyest, de az osztály fel volt háborodva, hogy miért nem, hiszen nem tudtam semmit. Óra végén miután nyugi volt, a tanár felszólított és mindenre tudtam korrekten felelni(a helyemről ülve). Az egy nagyon jó tanár volt..

Emlékszem érettségin volt még hasonló, meg egyetemen. Érettségin nagyon ciki volt, előttem volt nyitva a könyv, és annyira lefagytam, hogy nem tudtam kimondani, hányadik oldalt nézem. Meg kellett keresni a könyvben, melyik oldal, kimondani, és nem ment, olyan durva volt, 3 számjegyű szám volt, irodalom, és ott mondta a tanár, hogyha nem szólalok meg nem tud jó jegyet adni(a jegyzeteim átnézte) és úgy mondta, hogy csak az első számjegyet.. végül megmutattam neki és hármast kaptam csak a jegyzeteim alapján. Pedig láttam a számokat meg minden, de olyan sokkban voltam, hogy nem ment a beszéd. Ezért nem tudok jogsit sem szerezni, stresszhelyzetben (veszekedéseknél is) lefagyok, mintha nem is az én testem lenne, és bőgök. Már csak vezetésnél nem megy egyébként, de volt jópár durva évem emiatt, írásban brillíroztam, szóban buktam.

Nekem onnantól jött meg a hangom, hogy állatom, majd gyerekem lett, ki kellett állni érte, megvédeni másokkal szemben és igen, onnantól megjött az önbizalmam is, azzal meg a "beképzelt" stressz, szorongás elmúlt, már semmi ciki nincs, ha mások előtt kell beszélnem, csak a valódi nagy kockázatú dolog, mint a vezetés frusztrál, vagy ha elveszíthetek egy egy embert(komoly veszekedések).

Szerintem a pszichológus nem segít, de plusz egy ember nem árt, aki bátorítja és támogatja érzelmileg, abból sosem elég.

Szerintem is érdemes egy szakember segítségét kérni. Gyermekpszichológushoz lehet fordulni, akár az iskolapszichológust megkeresni, családsegítő központokban szokott még ilyen lehetőség lenni, illetve magán úton is lehet keresni. Én azt gondolom, hogy lehet ezt otthon a családdal toldozni-foltozni, de nem biztos, hogy eredményre vezet és szerintem az a legjobb, ha szakértő segítséget kap minél korábban. Lehetséges, hogy nincsen semmi komoly probléma, de ha van akkor azon el lehet kezdeni dolgozni és meg lehet előzni a bajt. Én is ilyen voltam, de én nem kaptam ehhez segítséget és csak most felnőttként tudtam ezt elkezdeni megoldani pszichológus segítségével, de már sokkal nehezebb volt és sok hátrányt szenvedtem az addigi életem során.

Nekem gyakorlatilag ez végigkísérte az általános iskolás, középiskolás és még az egyetemi éveimet is. Holott amúgy szerettem tanulni, suliba járni, voltak barátaim, sok minden érdekelt, motivált stb., de ezek a negatív élmények, megaláztatások, negatív megjegyzések sajnos nagyon rossz hatással voltak rám. Kislánynak is kis csendes, visszahúzódó, introvertált voltam és úgy elvoltam egyedül, figyeltem az órákon, csináltam a feladatokat, tanultam, gyakoroltam stb., csak nem voltam aktív, nem jelentkeztem, nem szerettem szerepelni, verset mondani, kiállni az osztály elé felelni meg kiselőadást tartani stb. A legtöbb tanár pedig ezt úgy értékelte, hogy én csak melegedni járok be, buta vagyok, nem érdeklődöm semmi iránt, elzárkózom mindenkitől, lusta vagyok és hasonlók. Úgyhogy mindenhonnan ezt hallottam és egy idő után már én is ezt éreztem, hogy beskatulyáztak és leírtak. A szüleim elmesélése alapján az alsós osztályfőnököm például behívta őket, mert nem jelentkeztem az óráin és szerinte ennek az lehetett az oka, hogy szellemi fogyatékos vagyok (nem viccelek...). Később pedig rendre azért hívták be őket és engem is mindig ezzel nyaggattak még középiskolában is, hogy milyen családi problémák vannak otthon, amiért én ilyen lettem (mert biztos vernek, bántalmaznak a szüleim gondolták ők). Holott pont az iskolai közeg okozta nálam a gátlásokat, szorongást, félelmeket. Később is csomószor előkerült még egyetemen is, hogy biztosan csalok a dolgozatoknál (mert az írásbeli dolgozatok jól sikerültek, míg szóban rosszabbul teljesítettem, és egy időben gimiben nálam is eljött az a pont, hogy teljesen leblokkoltam, nem tudtam megszólalni sem, sírtam). Szóval ezt még tudnám sorolni sajnos, de nagyon nagyon nehéz volt. A szüleim pedig igazából nem nagyon értették, nem nagyon tudtak mit kezdeni ezzel a problémával, mert nem is ilyennek ismertek. Otthon, családi körben teljesen felszabadult voltam, futkorásztam, énekeltem, játszottam, csacsogtam, tök jól elmondtam szóban a tanultakat és tulajdonképpen lefeleltem nekik a sulis anyagból is. Anyukám szokta például azt is mesélni, hogy egy egy sulis előadásban a bokor szerepét osztották rám, de én tudtam a főszereplők szövegét és mindig mondtam otthon, előadtam nekik. Szóval sokáig igazából el sem tudták képzelni, hogy nekem egyáltalán ilyen problémám lehet és tudták, hogy hogyan tudnának segíteni. Akkor nálunk még nem iskolapszichológus sem, a suliban sem voltak túl segítőkészek ezzel kapcsolatban és ez nekik is nehéz volt szükőként.