Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Nem sok 6 év technikumra?

Nem sok 6 év technikumra?

Figyelt kérdés

Eleve az 5 évet is nagyon soknak tartom. Régen 4. után mehetett továbbtanulni, aki akart, de most úgy van megcsinálva nekik az érettségi, hogy 4. után még csak egy fél érettségit tesznek le. Aztán vannak még a nyelvi előkészítők is. Érdemes? Én gondolkodtam rajta, de tanár ismerősöm azt mondta, hogy nem tanulnak meg 0.-ban rendesen angolul, csak időpocsékolás, ne adjam oda a gyereket, mert 6 évet már nehezen bírnak ki a suliban. És ha még tovább is akar tanulni? Az egyetem is 5-6 éve. 25 évesen kerül ki az egyetemről, GYED-et csak akkor kap, ha előtte dolgozott is, aztán meg csodálkozik az állam, ha nem szülnek a nők. Lesz 30 éves, mire eljut odáig, hogy családot alapítson.

Persze tudom, mehetne gimibe is, de nem minden tárgyból zseni.



2021. máj. 12. 18:20
 1/8 anonim ***** válasza:
87%
Nyelvi előkészítős osztályban tanultam. Az első évben 25 angolóránk volt, a többi tárgyból szintentartás. Később jött a többi tárgy és még egy idegen nyelv. Az osztályunkból 90% fölötti volt a sikeres nylevvizsgázók száma. Én a magam részéről a nyelvi előkészítős osztályban sokat profitáltam.
2021. máj. 12. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
61%
Mondjuk ez gimi volt. És egyetem mellett már dolgoztam, gyakorlatot is szereztem, így 25 évesen közel két év szakmai tapasztalattal kezdtem a pályát. #1-es voltam.
2021. máj. 12. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Én sima gimibe jártam nyelvi előkészítő nélkül az osztály többsége sikeresen nyelvvizsgát tett . Nem éri meg azért plusz 1 évet iskolába járni .
2021. máj. 12. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
79%
Az, hogy nem tanulnak meg angolul nem igaz. Suli és gyerekfüggő is. Az enyém ilyenbe járt, három év után felsőfokú nyelvvizsgája lett lényegében magántanár nélkül. (összesen 10 órát ment el egy tanárhoz, hogy a felsőfokú témáit átvegyék, mert ezekről egy ilyen korú gyerek magyarul se nagyon beszélget) Pedig nem egy elit iskola, egyszerűen a gyereket érdekelte az angol és az előkészítő adott olyan alapokat, hogy elkezdett angolul videókat nézni, utána a többi jött magától. Még nem is végeztek, de az osztályban már van egy jópár nyelvvizsga és lesz is még, csak ugye a járvány is bekavar. Viszont az igaz, hogy már az öt év is sok, hatot nagyon sokallom én is, főleg, hogy a legtöbb gyerek eleve hét volt mikor a sulit kezdte. A technikumnak ilyen felállásban akkor van értelme, ha a hat év után a nyelvvizsgával és a tanult szakmával el is kezd dolgozni. Ha tovább akar tanulni, akkor inkább gimi, az rövidebb.
2021. máj. 12. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
81%

Én 4+1 éves szakgimnáziumba jártam(most végeztem). Nem éreztem soknak, mivel első négy évben szinte csak az alap tantárgyak voltak némi szakmai tantárgyakkal. Tizenharmadikban pedig csak szakmai tantárgyak külső gyakorlattal. Inkább profitáltunk belőle, mert mi pont multihoz kerültünk duális képzésre és sok mindent elsajátítottunk(+normális juttatásokat is kaptunk), amíg március elejéig mehettünk. Amikor megyünk be tanulószerződést bontani a technikusi vizsga után, akkor írjuk alá az új szerződésünket is. Felvesznek minket teljes munkaidőre/egyetemi duális képzésre, úgyhogy támogatják a tovább tanulást is.

A nyelvi előkészítőről nem tudok nyilatkozni, de eddig csak jót hallottam róla és sokan mondták, hogy megéri. (Nálunk nem volt ilyen és még most sincs)

2021. máj. 12. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Hát igen, a gimi lenne a legjobb, de szerintem nem elég jók a jegyei ahhoz, hogy oda felvegyék. Beírjuk eső helyre, de ha nem sikerül, akkor marad a technikum. Köszönöm szépen a válaszokat.
2021. máj. 13. 21:14
 7/8 anonim ***** válasza:
46%
Hááát, kinek mi a sok(k).
2021. máj. 18. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Mondjuk nekem sok lett volna gimiben, rettenetesen utáltam oda járni.
2021. máj. 19. 20:19

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!