El szoktál menni a gyermeke (i) d minden iskolai rendezvényére/fellépésére?
A sulinkban rengeteg nyitott rendezvény van. Az utóbbi időben volt 3 gyertyagyújtás, iskola karácsony, idősek napja, mikulásnap, kórusok hangversenye, betlehem, Szent Erzsébet nap.
Ezeken a lányom is fellép, hisz énekkórusban énekel+hegedül. Természetesen a szülőket is várják ezekre a rendezvényekre.
Ezek általában iskolaidőben vannak, ígyha megszakadok se tudok mindegyiken ott lenni, hiszen dolgoznom is kell.
Erre ma az osztályfőnöke az iskolakarácsonyon megjegyezte (amin ott tudtam lenni), hogy "milyen jó VÉGRE engem is látni az iskolában". Az osztályban az ajándékozásnál meg megköszönte azoknak a szülőknek a közreműködését akik az összes rendezvényen a jelenlétükkel segítették és támogatták a gyerekeket.
Kicsit rosszul esett, hisz én is szívesen ott lennék a lányom összes fellépésén, de egyszerűen nem tudom megoldani.
Szerintem is igaza van a 2-nek.
Nálunk szerencsére nincsenek a gyerekek befogva mindenre.
Volt karácsonyi ünnepségük minden hétfön gyeretya gyújtás, és most csütörtök minden osztály fellépett, de csak maguknak. Nekünk semmi nem volt.
A színházas gyerekek felléptek a többi diák elött, elmentek egy idösek otthonába, és azok a szülök voltak meghívva akiknek a gyereke szerepel.
Èvente van egyszer osztály parti, ez vagy jóidöben grillezés, vagy kézmüveskedés(idén januárban lesz fáklyás esti kirándulás), ez szülökkel van. Ès van egy iskolai nagy banzáj, amin többféle müsor van, de külömbözö helyeken, az iskola területén. ìgy mi arra mentünkj el ahol a gyerekünk részt vett.
Nálunk azoknak a szülöknek köszönik meg akik aktívan segítenek ezeken a rendezvényeken. Èn akkor segítek ha tudok, nem viszem túlzásba, de évi 1 max 2 eseményen.
Ha a gyereked hegedül akkor ö már megteszi a közösségért amit kell.
Nálunk nincs ennyi nyitott dolog, de igen, igyekszem mindegyiken ott lenni. Pl gyertyagyújtáson előfordulnak szülők, de azért oda nem "várják" őket, csak van, aki éppen ráér, hát ott van. De ezek elsősorban a tanulóközösségnek, esetleg az ovisoknak szóló műsorok.
Ami fontos, tehát tényleg várják a szülőket, készülünk rá, azon igyekszem ott lenni. jelzem a munkahelyemen, hogy el kell előbb mennem, vagy szabit veszek ki, és valóban támogatom a jelenlétemmel.
Nálunk szerencsére nagyjából olyan időben vannak az ilyen dolgok és nincs is ennyi, hogy meg tudjuk oldani, hogy ott legyünk. Bár a mai nap például a karácsnyi műsorra elég csisszes volt.
De a helyedben visszaszóltam volna az osztályfőnöknek, hogy amennyiben továbbra is iskolaidőben rendezik a különböző fellépéseket, úgy vegyék tudomásul, hogy akármilyen hihetetlen, de a te munkaidőd pont akkor van, amikor a gyerek iskolaidőben van. Tehát jönnél te többször is, csak legyenek tekintettel, hogy akármilyen hihetetlen, de azért vannak szülők, akik dolgoznak...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!