Tavaly áprilisban házasudtunk össze a párommal, és novemebreben töltötte a kislányunkkal a 90. nap terhességet, adóbevallásnál mikor illetve hogyan kell jeleznünk a friss házasok és magzati adókedvezményt?
NEm kell csatolni.
Csak nyilatkozni, mikortól vagy jogosult.
Az eredeti igazolást nektek kell megőriznetek.
Szia!
A tavalyi év tekintetében a bevallással tudjátok érvényesíteni. Ha alkalmazásban álltok, akkor a foglalkoztató havonta beadta remélhetőleg rólatok a 08-as bevallásokat, ami alapján a NAV majd mindenkinek elkészíti a tavalyi évről a bevallását. Ha van ügyfélkapus tárhelyetek március 15-től megtekinthetitek és a kedvezményeket kitöltve visszaigényelhetitek a többletet.
Ha valamelyikőtök egyéni vállalkozó, v. inkább egyénileg kitöltitek a bevallást az M30-as alapján, akkor a NAV honlapjáról le kell tölteni a 18SZJA bevallási nyomtatványt, kitölteni és beküldeni.
Egyszerűbb, ha csak egyikőtöknél szerepeltetitek, aki a csp-t is kapja.
A házaskedvezmény májustól-decemberig jár 2018-ban, míg a gyermekek utáni a magzat után novemberre és decemberre.
Idén nyilatkozhattok a munkáltatónál, hogy havonta kapjátok. Ha januárban nem nyilatkoztatok, akkor februártól kérhetitek, és a kimaradó januárt jövőre a bevallással kapjátok vissza.
Amikor megszületik a baba, abba a hónapban már nem magzatként szerepel, hanem gyermekként.
2019-ben jan-ápr. hónapra vagytok jogosultak a házas kedvezményre.
Ja igen látom, mit írt az 5-ös, mert elírtam.
2019-ben egész évben jogosult a házasra, míg 2020-ban jan-áprilisra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!