Plüssmaci75 kérdése:
Négy éves tartósan beteg gyermekemmel vagyok gyesen. Két hete született legkisebb fiam. Ő rá is igényelhetem külön a gyest?
Figyelt kérdés
2016. febr. 23. 12:48
1/10 anonim válasza:
igen, maximum két gyes jár egyszerre.
3/10 anonim válasza:
Igen, a nagyobbra 10 éves korig jár, a kicsire, ha ő nem lesz tartósan beteg, akkor 3 éves korig.
Családit pedig úgy kapod, hogy a nagyra emelt családit, a kicsire pedig a kétgyerekesnek megfelelő összeget.
5/10 anonim válasza:
tavaly még úgy volt, hogy nem járna neked, mivel a naggyal azóta vagy gyesen, mikor még nem volt gyed extra így rátok elméletileg nem vonatkozik.
most ezen vagy változtattak, vagy van kiskapu.
azt is el tudom képzelni, hogy a nagyra lemondod, igényeled a kicsire, majd rá egy napra újra a nagyra akkor jár! hívd fel nyugodtan a mákot, nagyon segítőkészek :)
6/10 anonim válasza:
Utolsó válaszoló! Ezen nem változtattak, eddig is így volt, vagy legalábbis mióta gyed extra van. Elég ha az egyik gyerek 2014.január 1 után születik.
7/10 anonim válasza:
És nem az igénylés időpontja számít, hanem születésé!
8/10 anonim válasza:
5ös vagyok.
áhá, na ezt nem tudtam :) illetve akkor félreértettem mert azt hittem, az idősebbnek kell 2014 után születnie, de ha a kisebbnek elég, akkor tök jó :)
9/10 anonim válasza:
bocsánat, hogy nem a kérdésre válaszolok, de hogyhogy csak gyest kaphatsz? nincs meg már a munkaviszonyod?
10/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat!
2016. febr. 24. 14:28
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!