Miért létezik a diplomás gyed, mi értelme? Egyetértetek vele?
Nekem annyira abszurd támogatni azt, hogy a nők úgy vállaljanak gyereket, hogy még egyetlen napot sem dolgoztak le az életben. Nem tesznek hozzá semmit a saját gyerekvállalásuk alapjainak megteremtéséhez, csak kivesznek a közösből, mielőtt egyáltalán beletennének valamit.
Miért olyan nagy elvárás, hogy az ember dolgozzon már le egyetlen évet legalább, mielőtt szül?





A férjemnek pl van élet- és egészségbiztosítása, ha meghal olyan lóvét kapok, hogy abból kis túlzással lépek Malibura süttetni a hasam egész hátralévő életemben. Ha elhagyna, a gyerekét akkor is támogatná, én meg max visszamennék vele a szüleimhez amíg nem dolgozom. De amúgy a gyed kemény 2 évig jár, utána a legtöbben mennek vissza dolgozni, vagy max még azt az egy évet kihúzzák gyesen, de az már ugye aprópénz. Azért ha sikerült össszehozni egy gyereket, akkor 2-3 évig már csak nem fognak elválni.
Meg ez nem csak a diplomás gyedre igaz. Egy nőnek mindenképp kockázatos szülnie karrier szempontjából, akár dolgozott előtte, akár nem. Persze, biztos más ha van hova visszamenni, de azért csomó amúgy dolgozó nő sem tud a régi pozíciójába menni, mert a gyereket hozni-vinni kell, és amúgy is kéthetente beteg és otthon kell lenni vele, stb. Szóval ez a mi van ha elhagy/meghal a férj független a diplomás gyedtől. Ugyanúgy taccsra tud tenni olyat is, aki több éves munkaviszonyból megy szülni. Tök mindegy igazából, fel kell rá készülni mindkét esetben.





#28 én mindent megértek, biztosan vannak egyedi esetek amikor a diplomás gyed az remek dolog, de kérdem én, hogy munkaviszony nélkül hogyan lehet megteremteni a gyerekhez szükséges feltételeket?
A lakást, a megtakarítást, az anyagi biztonságot a következő évekre (mert lássuk be, a gyed nem egy nagy összeg).
Plusz ezerszer nyugodtabb a gyed, gyerekvállalás, ha az ember egy olyan munkahelyet hagy ott, ahova szívesen várják vissza utána is. Enélkül nekem egyszerűen nem menne, rengeteg szorongó kismama van itt, akit lever a víz annak a gondolatától is, hogy a gyed után hogy fog állást keresni, talál-e egyáltalán, és sorolhatnám.
Nyilván garancia semmire nincs, lehet én is kenhetem a hajamra a 6 évemet kutatói pályán, de még mindig fel tudok mutatni több reálos diplomát, munkatapasztalatot, külföldi konferenciákon nyújtott teljesítményeket, amivel nem hiszem hogy pályaelhagyóként nehéz helyem lenne a munkaerőpiacon, ha végül innen offolnak.
Ha pedig minden ehhez kapcsolódó nyomást a párunkra helyezünk, merthogy mi babázunk, az megint nincs túl jó hatással a kapcsolatra / házasságra. Természetes hogy több terhet cipel a férfi a gyerekágyi időszakban anyagi oldalról, de az all-in kicsit durva. Lássuk be az a 100valahányezer semmire nem elég.
Persze tudom, sokan mennek szülni úgy, hogy diploma nincs, és a KatiABC-ben kasszáztak előtte másfél évet, az sem sokkal jobb.





Jaj azért legyünk már reálisak, páran olyanok mintha fingjuk nem lenne hogy él ma a legtöbb ember az országban.
Nyilván itt gyk-n mindenki minimum vezető beosztasban van, jól keres, maga spórolt össze pár év alatt a budapesti ingatlanra meg a két autóra, de az átlag nem ez.
Ahhoz, hogy saját lakás legyen, nem pár év munkaviszony kell, hanem egy élet munkája. Aki nem örököl, az vagy albiba szül, vagy nem szül sehogy. Arra felesleges várni, hogy két fiatal majd a nullából önerőből még szaporodóképes korban összeszed egy lakásra valót, mert nem fog.
A munkaerőpiacon senkinek nincs nehéz dolga, mivel munkaerőhiány van. Aki akar, az talál bármikor munkát. Nyilván egy diplomás, nyelveket beszélő ember más minőségűt mint akinek csak érettségije van, de ez diplomás gyed nélkül is így lenne. Nem a munka találás a baj, hanem a fizetések.
Igazából azt kell látni, hogy nem ezen múlik. Akinek olyan a családja, hogy tudja támogatni az elindulásban, az megteheti hogy szül fiatalon. Akinek meg nem, az vagy lemond a gyerekről, vagy bizony szül albérletbe, alacsony gyedre (mindegy, hogy diplomás vagy szimplán ennyi jár a munkája után). Mert itt jegyzem meg, a mesterdiplomás gyedem kb annyi lesz, mint egy tanár, egy ápoló vagy egy bolti eladó komplett fizetése. Igen, az élet kemény, vannak akik ennyiből élnek. Szomorú, de ez évtizedek óta így van, az ország jelentős részének megfelel, innentől akkor nem kell rajta sápítozni, ezt akartuk. Vagy kihalunk, vagy próbálunk ebben boldogulni, családot alapítani. Lehet amúgy a kihalás lenne a jobb opció, de az emberi ösztönök már csak olyanok, hogy ezt nem hagyják. De azzal azért ne turnézzunk már, hogy Átlagjulisnak nem tök mindegy, hogy pár év munka után vagy pár év munka előtt szül. Lakása, jelentős megtakarítása egyik esetben sem lesz, esélytelen. Igen, persze van kivétel, két multinál jó pozícióban dolgozó ember talán össze tud szedni valami önerőt abban a pár évben ha nem viszi el az egészet az albérleti díj. De a világnak elég elenyésző részét teszik ki az ilyen párok. A többség ha nem akar 40 évesen lombikra rohangálni, akkor szül a párszázezres fizujára a kétszobás albérletbe, mert tök mindegy, így is-úgy is bizonytalan a helyzete, és nem pár év távlatán múlik hogy jobb legyen. És itt most még csak nem is arról a rétegről beszélek aki életeben nem dolgozott csak várja a segélyt és potyogtat. Hanem átlag emberekről, a komplett középosztály csúszik le a szegénységbe. Vagy próbálkozik így családot alapítani, vagy tudatosan belátja, hogy anyagilag ezt a luxust nem engedheti meg magának max nagyszülői korban.





Egyébként annak jár akinek meglett de levelező képzésben?
Vagy pl diploma után egy évvel ha teherbe esik valaki?





Annak jár aki egyetem mellett évek óta dolgozik? (Nappali tagozaton)
Én nem török senki felett pálcát.
Most ha becsúszott valakinek egyetem alatt,akkor szerintetek nyilvános akasztás járjon érte?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!