Miért nem akar inni?
Figyelt kérdés
6 hónapos lesz pár napon belül a babánk. 2 hete elkezdtem a hozzátáplálást.. nagyon szereti a gyümölcsöket, meg már evett krumplit és sütőtököt is. Csak anyatejes baba volt. Szóval nem tudom, hogy hogyan csináljam, mert olvastam, hogy minden étkezés után itassam. Próbáltam cicivel, vízzel. Egyiket sem fogadja el. Csak két étkezés között 1, 1és fél órával az anyatejet.. ez így jó? vagy hogy szoktassam rá hogy van víz és tea is evés után. Gyümölcsöt eszik délelőtt, délben már főzeléket, és délután megint egy kicsi gyümölcsöt..2014. márc. 19. 13:11
1/6 A kérdező kommentje:
azt még hozzátenném reggel, este, és éjjel is szopizik még.
2014. márc. 19. 13:13
2/6 anonim válasza:
Nem szomjas és kész. Kínálgasd és ha szomjas lesz, majd elfogadja. A fiam addig szinte nem is igazán ivott a tápszeren kívül mást, amíg át nem tértünk a rendes ételekre.
3/6 nittababy válasza:
Az én lányom egy éves koráig nem ivott elég volt neki a tápszer!!
4/6 A kérdező kommentje:
köszönöm szépen a válaszokat.. akkor most megnyugodtam, fogom kínálgatni közbe-közbe, de akkor ezek szerint ez normális, ha nem kéri még.
2014. márc. 19. 14:23
5/6 anonim válasza:
Az én lányom sem ivott semmit az első két hónapban amikor már kapott más kajcsit is. Ő tápszeres volt, de csak azt volt hajlandó inni és gyümi vagy főzelék után azt sem. Mindig csináltam neki vagy teát vagy vizet esetleg gyümilevet kapott volna. Egyszer csak viszont elkezdett inni evések előtt-után valamikor 2 decit is benyom :) Viszont csak a milupa csecsemő teát hajlandó azóta is inni.
6/6 anonim válasza:
Az én lányom is csak anyatejes volt, sosem volt hajlandó anyatejen kívül mást inni, így a cumisüveget sem ismerte, nem értette miért próbálgatjuk a szájába tenni és cumizásra venni. Nagy aggódást váltott ki ez a nagyszülőkből, amikor 8-10 hónaposan 40 fokos nyári melegben sem ivott. Nem akarták elhinni, hogy elég neki az anyatej, de elég volt. Úgy 1 éves kora után kezdett csőrös pohárból inni, majd szívószálas pohárból. Ne aggódj, jól van ez így!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!