Mikor kezdtetek mindenféle kaját adni babátoknak?
Mármint felvágottak, vajkrém, dobozos üdítő (gyümölcslé) meg minden.
Most 10 hónapos a fiam, mindent megeszik, amit adok neki, de egyenlőre csak amit én csinálok, olyat eszik, vagy kimondott babáknak való dolgokat.
Tehát a tartósítószeres, meg csupa E-s dolgokat mikor adtatok gyereketeknek először?
10 hónaposan már azt ették, amit magunknak főztem és mi is ettünk.
De mi sem eszünk felvágottakat, nem veszünk üdítőket, vajkrémet.
Csak házikolbászt, szalámit, házi tejfölt, túrót, sajtot eszünk. Vajat pedig minőségit veszünk.
Csak mert tízóraira is gyümölcsöt eszik, keksszel, uzsonnára meg joghurtot, vagy túrót, gyümölccsel, esetleg tejpépet. És mintha már néha sok lenne neki az "édes", ezért gondoltam valami mást.
Amikor csináltam kőrözöttet, és kapott belőle, úgy ette, mint aki nem evett előtte... Meg a vajas kenyeret is szereti sajttal. De mást még nem próbáltam. Gondoltam a tízórai gyümi helyett ehetne "sósat" is.
Akkor italban maradunk a babaitaloknál, vagy a teánál, de ételekben megpróbálok bátrabb lenni.
Anyósom is javasolta a párizsit, mert az még a nyelvével is szét tudja nyomkodni, de mégiscsak abban van a legtöbb "adalékanyag". Bár mi szeretjük, szinte mindig van itthon.
Ebédre ő is szinte mindig azt eszi, amit mi. Hacsak nem tejes, vagy tojásos az ebéd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!