Habarásos, rántásos főzeléket, tésztát mennyi idős korában adhatok a babának?
Én 7-8 hónapos kora körül sűrítettem az ételét tésztával. (Turmixolnom kellett sokáig.) Ha bevezetted a glutént, már adhatsz neki. Van bébiételben is durum tésztás, 6 hónapos kortól.
Habarás: Én szintén 7-8 hónapos kora körül bevezettem a sajtot, natúr joghurtot, kefírt. Neki főztem a főzeléket, és picike habarást natúr joghurttal és kiskanál liszttel alkalmaztam! Nem kell sokra gondolni, mégis finomabb tőle a főzeléke!
Rántás: valamivel később, szerintem 1 éves kora körül. De ha belegondolsz, az zsiradékból, olajból és lisztből áll, amit szintén lehet már 7-8 hónaposan is!
Utolsó! Én is így gondolom. Jól le lettem pontozva mégis.
A kritikus dolgokkal, mint pl. tehéntej én is nagyon óvatos voltam, az új ízek bevezetésével is kivártam mindig a több napos kóstoltatást, és szinte mindig délelőtt.
De ezek a fent említett dolgok csak olyanok, amiket a védőnők, gyermekorvosok is szoktak ajánlani. (Már amelyik...)
A natúr joghurt és kefír az első tejtermékek között vannak! A tésztát is csak azért mertem, mert találkoztam olyan bébiétellel, ami szintén tartalmazott. Nem kell nagy dologra gondolni, a zöldséghez és húshoz dobtam pár db durum orsó/penne, stb. tésztát. Tényleg a mértékletesség a lényeg.
Köszönöm a válaszokat :)
Nem tudom miért pontoztak le, én örültem a válaszodnak :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!