Székrekedés. Mit tegyek?
10 hónapos a fiam. Sok mindent eszik már. 1 hete csúnya székrekedése volt. Ki kellett piszkálni neki a kakit. A következő napokban nagyon sokat kakilt. Megoldódni látszott a helyzet. Azóta odafigyelek nagyon, hogy mit eszik, hogy ne fordulhasson elő. És most újra azt látom, hogy szenved. Tegnap csak kemény bogyók voltak a pelisban, ma pedig csak erőlködik, vörösödik a feje, de semmi produktum. Nem tudom mit tegyek. Valaki tudna tanácsot adni?
A napokban a következő ételeket kapta.
Reggel vaja felvágottas (magas hús tartalmú, csökkentett sóval) zsemle paradicsommal. Ismerkedett uborkával és paprikával, szerintem a pocakjába nem került, csak maszatolta.
Ebéd 2 napig Zöldbab főzelék, tejtermék nélkül. Egy csipet sóval. Másnap Pörkölt (szegényesen ízesítve) szaftos tészta, pár kocka hús.
Uzsonna. Barack, szeder, áfonya (egy nap egy fajtát)
Vacsora. Főtt brokkoli.
És most mégis székrekedése van. Tudna valaki tanácsot adni? Ha nem javul a helyzet, akkor persze megyünk ismét orvoshoz. Korábban azt tanácsolta, hogy keverjünk az ételébe laktázt. De az még a hozzátáplálás elején volt. Azt mondta, hogy pár hét alatt meg fog oldódni a probléma.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az ajánlás szerint 6 hónapos kortól lehet hozzátáplálni és havonta 1 étkezést lehet kiváltani. Én ezt követtem.
Az étkezések mellett szopik is. Már csak az altatásoknál hajlandó szopni. Ez napközben 2 alkalom. Este az elalvásnál szopik még. Majd éjjel kb 2-4 alkalommal. Nappal ha közte is megkínálom, akkor csak néz rám hatalmas szemekkel, hogy "te mi a fenét akarsz?" majd jobb esetben elfordul, hogy nem kéri más esetben pedig ordít és C-be feszül hogy hagyjam már békén vele.
A pépes kaját már az elején sem fogadta el. Darabkás ételt kap a kezdetektől. Az orvosunk szerint nincs ezzel semmi probléma.
A pöri és a tészta biztosan lekerül az "étlapról".
Akinek van tapasztalata az kérem azt is írja meg, hogy hogyan sikerült megoldani a helyzetet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az egyszeri megoldással én is tisztába vagyok "glicerines kúp".
Az a fő kérdés, hogy ki hogyan oldotta meg, hogy a későbbiekben ne legyen probléma. Mit etetett/etet a babájával.
U.I. Hiába szeretném én, hogy a fő tápláléka az anyatej legyen, ha nem hajlandó azt enni.
Hiába akarom én pépes étellel etetni ha kiköpi azt és csak ordít. A súlya pedig 2 hónapig nem gyarapszik, mert nem hajlandó sem szopni se pépes ételt enni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!