Mással is viselkedett így a párja terhesség alatt?
34 hetes kismama vagyok.
Egészen a 7.hónapig semmi probléma nem volt kettőnk közt. Simizte a hasamat,boldogan nézegette ő is a baba ruhákat,örömmel beszélt róla stb. Aztán mintha valami be kattant volna nála.
Mindenért velem kiabál. Ha a fizetésével van példáúl baj akkor is. Ha nincs szex akkor meg fel tudna robbani,bár szerintem aki volt terhes és aki nem volt az is tudja hogy nem mindig van ereje az embernek ilyen dolgokra. Bánt azzal,hogy sokat eszek (nem hiztam sokat,egyébként sem vagyok egy nagy darab 165cm 47kg voltam a terhesség elött most pedig 53kg vagyok). Akármit teszek nem jó,sem a mosogatás,sem a teregetés semmi sem konkrétan. Már minden este elkezdi a kötekedést hogy miért nem dolgozok (6.hónapig dolgoztam szociális gondozóként amkt tovább nemtudtam csinálni),mért főzök most sz*rabbul mint amúgy,mért nem tudom a papírokat és a vizsgálatokat elintézni egyedül,kiságyat meg a babakocsit miért nem egyedül hozom,rendezem,rakom össze mivel ő neki nem erre van ereje munka után. Ha fáj a hasam,derekam vagy akarmim az az első amit mond,hogy ne szenvedjek tudtam hogy ezzel jár a terhesség. Szóval tényleg hirtelen semmi sem jó neki amit csinálok,mindenért ordít velem és eddig nem ilyen volt. :( egyről-a kettőre lett ez a helyzet. Szülés után ez változni fog szerintetek?
Bocsánat,hosszú lett. :/
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mióta tart ez az állapot? Hány napja, hete?
Egyik pillanatról a másikra, vagy esetleg korábban elnézőbb voltál, most pedig, h már neked is meg van a magad baja és érzelmi hullámvasút is terhesség már máshogy látod?
Semmiképpen nem normális, sőt kifejezetten szemét dolog amit csinál veled:
A gyermekét hordod, várod, vgyázol rá érte vagy már most is gondolatban és tettekben,
Másodsorban ki vagy valamilyen szinten szolgáltatva anyagilag és érzelmileg is az állapotos miatt, h ez milyen mértékű az nyilván Te tudod a körülményeiteket nem ismerem.
Ne Te legyél már neki a lelki box-zsák, ne érezze már úgy, hogy Veled bármit megtehet, bárhogy beszélhet, ha így érzi ez baj.
Lehetséges okok szerintem ( ennyi info alapján amit írtál és így ismeretlenül)
1. Bepánikolt és most, h már kezd realizálódni a helyzet kapott a fejéhez h úr isten mi lesz... de ez nem tarthat tovább egy hétnél utána be kell h húzza a kéziféket a viselkedését illetően magától a saját lelkiismerete hatására.
2. Valójában ez is a személyisége része, és mivel most vagy már biztosan kiszolgáltatott helyzetben, és már biztosnak érez, és úgy gondolja neked nincs már választásod kimutatta a foga fehérjét. Ha ez a helyzet akkor a szülés után még rosszabb lesz. 6 hétig nem lesz szex, és egy kisbaba a legszentebb kapcsolatot is próbára teszi, jobban mondva amivel jár ( kialvatlanság és az h már nem ti lesztek a fontosak, hanem a baba )
3. Van valakije, ezért úgy próbál érzelmileg eltávolodni tőletek, h hibákat keres benned magának meg igazolást h jól teszi amit tervez vagy tesz ( megcsalás, lelépési vérmérséklettől függően). Ledegradál és ez csak rosszabb lesz szintén.
Nagyon sajnálom. Kitartást és a legjobbakat kívánom neked ami évben a helyzetben csak lehet.
Én is éltem át hasonló dolgokat a ferfiaktól regényt tudnék írni a sumákolásukról es a képmutató viselkedésükeől, tisztelet a kevés kivételnek mert szerencsére van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nálunk ez a válás előtt fordult elő. :(
Akkor már hetek óta kavart egy kolléganőjével, bent a munkahelyen. Én is azt hittem, hogy ő aztán soha, meg minden lépéséről tudok.
Nagyon szepen koszonom a gyors valaszokat!!
A megcsalast azt ugye irtam az elso oldalon miert zarnam ki,de mar ebben sem vagyok biztos bele gondolva. :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sajnálom, de nekem sikerült NORMÁLIS férfit találnom akinek gyereket szültem, és nem viselkedett velem így. Megértette ha nincs szex, kiszolgált ha a fájdalmaim miatt felállni sem birtam, szó szerint a tenyerén hordozott. És szülés után a gyerekkel is foglalkozik minden egyes nap munka után. Nem tudom hogy tudtok ilyen férfinak nem nevezhető állatok kifogni. Azt meg pláne nem tudom elhinni hogy előtte ezekre nem volt semmi de semmi elő/intő jel.
És igen, ez szülés után rosszabb lesz. Nem bír munka után bútort szerelni de csinálja a terhes felesége? Pofám leszakad. Lesznek még itt gondok, készülj fel.
27N
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Munkahelyi gondok?? Esetleg bizonytalanná vált a Munkahelyre és most azon agyalsz, hogy fogja eltartani a családját, ha meglesz a gyerek?
Bár nekem ez sem mentség arra, hogy a párom egy paraszt velem épp akkor, mikor én sem vagyok már toppon.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!