Kisiskolás gyerekeiteknek sok barátja van? Mennyire szoros barátságok ezek? Összejártok az osztálytársakkal és szüleivel?
Nézd, szerintem itt is, mint az élet megannyi területén, nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos. Ha van egy igazán jó barátja, az már remek!
A fiamnak alsóban elég jó osztálya volt, sok jó fej gyerekkel és szülővel, gyakran kérték a gyerekek, hogy suli után még menjünk együtt valahova, így sok szülőtárssal is jóban lettem. Most már felsős, másik suliba is jár, de 3-4 családdal azóta is összejárunk a régiek közül. (Felsőben is lettek barátai, az ő szüleiket is ismerjük, jóban vagyunk, de már a gyerekek maguk intézik a találkákat, így kevésbé találkozunk a szülőkkel.)
Azt gondolom, kisebb gyerekeknél jó, ha a szülők is jóban vannak, hiszen egyrészt még önállótlanok a gyerekek, másrészt a gyerekeknek is jó minta, ha látják, hogy a szülők miként haverkodnak”, akár azt, hogy sokféle ember is jóban tud lenni egymással.
Egyébként nekem az a tapasztalatom, hogy a gyerekek jó érzékkel olyan barátokat választanak, akiknek a családja is hasonlít a sajátjukra, úgy értem, az alapértékek hasonlók.
3 iskolás fiam van, mind a háromnak van egy-egy nagyon jó barátja, aki nagyon közel áll hozzá, de vannak rajtuk kívül is még jó barátok, kb 3-4, és úgy összességében mind a három jóban van az osztálytársaival.
A legkisebb fiamnak az oviban volt a szomszéd kissrác a legjobb barátja, szinte egyszerre születtek, egyszerre nőttek fel, együtt jártak oviba, csak a kissrác visszamaradt egy évet az oviban-meg el is költöztünk- így az iskolát úgy kezdte, hogy senki ismerős sem volt. De ennek ellenére kialakultak a kapcsolatok nagyon jól.
A baráti társaságunkkal járunk össze- ott is sok gyerek van- akikkel jó a kapcsolat- és az iskolás szülökkel nem szoktunk találkozgatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!