Munkába állni vagy otthon maradni?

44 éves vagyok, három gyermekem van, jelenleg otthon vagyok, mint főállású anya.

Azt tervezem, hogy ősztől szeretnék dolgozni. Nem mintha unatkoznék, míg a gyerekek, oviban, suliban vannak, csinálom a dolgom, akik ebben vannak, tudják, hogy ez nem láblógatós otthon töltött idő. Viszont nagyon értékelem a helyzetemet, mert azokat a dolgokat is el tudom látni, amit rengeteg édesanya munka után vagy előtt, így több időm jut a gyerekekre, ha otthon, velem vannak.

Minden tekintetben ésszerűnek és fontosnak, a felnőtt élet normális velejárójának tartanám, hogy ősztől elmenjek dolgozni, függetlenül attól, hogy a férjem úgy gondolja, nem lenne jó döntés, de persze rám bízza a döntést. Anyagilag is megtehetjük, hogy otthon maradjak. Van diplomám, több szakmám is, tehát ez sem gond.

A dilemmám az, hogy a férjem a munkájából adódóan keveset van otthon hétközben ("cserébe" teljes anyagi biztonságot tud nyújtani nekünk), így a gyerekek valóban rám maradnak, tehát 8 órában biztosan nem tudnék dolgozni. A munkahellyel törvényszerűen együttjáró stresszre nem vágyom, és kifejezett karrier vágyam sincs.

Kérdés, hogy a mai világban, amikor amúgy minden bizonytalan, vajon megoldható-e a nyugodtabb élet gyerekekkel ilyen felállásban, ha dolgozom, vagy inkább a kiszámítható, gyerekek szempontjából is feszültségmentesebb megoldás a jó (vagyis élvezzem, hogy nem kötelező dolgoznom, több időm van magamra és a családra)? Nálam most nagyon 50-50%, a mérleg nem igazán dől semerre.

Aki ebben volt vagy van, mit választott? Mik a tapasztalatok? Ki milyen munkát végez a gyerekek mellett részmunkaidőben vagy távmunkában?

A rosszindulatú, nem építő jellegű válaszoktól kíméljetek! Köszi :)