Tobb gyerek, vagy egynek megadni mindent nem anyagi szempontbol?

10:) Ahogy gondolod. Teljesen jogos, szerintem is fontos hogy egymàst ne hanyagoljàk el a pàrok mert abból lesz aztàn a sok vàlàs.

Egy baràtnőmnek amúgy 4 testvére van, 15 volt mikor a legkisebb megszületett. Szerencsétlennek semmi élete nem volt csak suli, lecke gyerek mert folyton ràsóztàk a szülők. Az oviban többen azt hitték hogy a baràtnőm kisfia. Na ez tényleg szomorú.

5-6 gyerek mellett hogyan van renszeresen én-idő, és mi-idő? Tényleg érdekel. Nagyszülö segit be, vagy mindig a nagyobb gyerek vigyáz a kisebbekre? Munkahely? Hogyan lehet mindent megoldani?

Nekem egy fiam van, nem is lesz több. Igy is nehéz. Nem tudom elképzelni a hétköznapokat ennyi gyerekkel. Biztosan nem jut rájuk egyenként elég idö.

Öt gyerekünk van, a legnagyobb 22 éves, a legkisebb 15 lesz. Két egyetemista, három gimnazista. Mellette dolgozom, a legkisebbem 3 éves korától (újra).

Amíg kicsik voltak, nem nagyon tudtunk kimozdulni a férjemmel kettesben, 1-2 alkalom volt, amikor a messze lakó Nagymama vagy a sógornőm vigyázott rájuk. A kettesben töltött időt akkor is megoldottuk, pl. este, amikor már aludtak. A férjemnek sem kellett abbahagynia a hobbiját (hosszútávfutás), a gyerekek mellett ugyanúgy fel tudott készülni a versenyekre. Most, hogy már nagyok, néhány éve sokkal egyszerűbb, el tudunk menni a férjemmel színházba, vagy akár egy 2-3 napos utazásra is kettesben.

Soha nem kértük a nagyokat, hogy vigyázzanak a kicsikre, mondjuk ilyen kis korkülönbség mellett gondolom ez egyértelmű. Természetesen segítenek egymásnak, ma is elmagyarázta az egyik egyetemista fiúnk a 10-es gimisnek a matekot, tegnap meg a 11-es gyerek segített a nővérének a németben stb. Azt gondolom, ez természetese, emellett ők ugyanolyan gyerekek, mint az egykék vagy az 1 testvérrel rendelkezők.

Ha most újra kezdhetnénk, most is ennyi gyereket vállalnánk. A gyerekeink mindent megkaptak törődésben, odafigyelésben. Anyagiakban sem szenvednek hiányt. Bármikor szóbakerül a kiskoruk, azt érezzük, szép, jó emlékeik vannak.

Nem mindent, de annyit minimum hogy legyen egy alap anyagi hattere. Nalunk ez abban áll hogy annyit vállaltunk amennyinek egy kis saját lakást összetudunk hozni...két gyerek fert bele kenyelmesen. Hogy miért? Mert én szeretnék unokát, nem szeretnē ha 40 évesen még azon güriznének hogy egyáltalán ne albérletben éljenek. Nem fognak ettől autót kapni szulinapjukra, a lakás a nevükön van de nem kapják meg csak ha egyetemre mennek és kell hogy lakhassanak valahol vagy pedig ha már családot akarnak alapítani. Addig pedig abból finanszírozzuk a tanulmábyaik.

Mi hárman voltunk tesók tanár szülőkkel. A bátyám 40, mai napig se lakás se auto. Nem is nagyon tud összeszedni senkit (niylvan nem csak ezert, de valljuk meg konnyebb ha egy férfinak van lakása autója). Én nem tudtam továbbtanulni, mert lemaradtam az egyetemről - nem volt elég pontom mivel nem volt nyelvvizsgám, mivel nem volt pénzünk magántanárra, se a vizsga díjra. Ugyanemiatt jogosítványra se futotta...fizetős sulira főleg nem...mindezt felnőtt fejjel csináltam saját pénzemen de mai napig nincs normális végzettségem. A 3. A nővérem, saját lakás nuku, most vettek fel 15 milla hitelz hogy 37 éves fejjel végre szülhessen.

Na én ezektől inkább megkímélem a gyerekeim, nem mondom hogy nem boldogulok az életben (én igen de a bátyám pl nem nagyon...), de szerintem egy ember akkor vallaljon több gyerekekt ha bizonyos dolgokban tudja őt segíteni.

És akkor nem beszéltem még arról mi van ha valamelyik gyerek beteg lesz tolószékbe kerül a szülő stb. Pl van egy ismerősöm tanár, párja htb...4 gyerek...az 5.et várják...nem potyogtatnak csak náluk vallási meggyőződés h sok gyerek legyen...oké de sztem meg bazi nagy felelőtlenség

A legnagyobb gyermekem 7 éven át volt egyke, és a világom közepe, ráadásul egyedül neveltem őt születésétől fogva. Persze tanultam is, dolgoztam is, de az érzelmi életem középpontja ő volt, rengeteget játszottam vele, fejlesztettem, olvastam neki, jártunk színházba, koncertekre, kirándulni, mindent együtt csináltunk, még együtt is aludtunk évekig, teljesen össze voltunk nőve. Csodálatos időszak volt, nagyon szerettem. Immár háromgyermekes anyaként viszont úgy érzem, sokkal teljesebb az élete a testvéreivel, még akkor is, ha én a korábbinál kevesebb időmet tudom neki szentelni. Imádja őket, és gondoskodni is imád róluk. Nem szoktam kérni, hogy pár percnél tovább figyeljen a tesókra, de ő maga már 7 évesen is imádott a baba körül sürgölődni, 10 évesen pedig volt, hogy kivette a kezemből a síró legkisebbet, hogy én pihenhessek. Örömöt és büszkeséget jelent neki az az élmény, hogy képes gondoskodni róluk, nagynak, okosnak, erősnek érzi magát ettől, és szerintem ez a tapasztalás többet ér, mint az, hogy egykeként volt időm reggelente befonni a haját, vagy vacsira a kedvencét főzni. Amíg nem volt testvére, nem is volt igazán alkalmam megtapasztalni sem nekem róla, sem neki saját magáról, hogy milyen toleráns és odaadó is tud lenni, és hogy ez milyen jó érzés. Néha már-már jobban, több türelemmel kezel egy-egy helyzetet a kicsikkel, mint én, és persze meg is van ennek a jutalma: a kicsik teljesen odavannak érte. Az az egy bánata van, hogy nincs nagyobb tesója is, vagy legalábbis hozzá korban közelebb levő.

A középső is imádja a testvéreit. A nagynál ezen nem is csodálkozunk, hiszen állati jófej vele, de legnagyobb meglepetésünkre a kicsiért is odavan, eszméletlen cukin bánik vele, folyton szeretgeti, és már 3 évesen felajánlotta hogy vigyáz a 3 hónaposra, amíg én a játszótéren csúszdázom :) A legkisebb pedig olyan szeretethalmazba született bele, amit én sohasem tudtam megadni a legnagyobbamnak. Összehasonlítva kettejük kisgyerekkorát, hiába voltam ott 100%-ban a legnagyobb mellett, szinte sivárnak tűnik ahhoz képest, amilyen a legkisebb élete.

Amúgy a második gyermekem érkezésekor volt még egy nagyon pozitív élményem a többgyerekességgel kapcsolatban. Valahogy azt éreztem, hogy a kicsiről való gondoskodásommal a nagyobbik iránti szeretetem is kifejezhető. Hiszen ezzel meg tudom mutatni neki, hogy őt is így szerettem, róla is így gondoskodtam babaként. Meg tudom mutatni neki, mit is jelent az az anyai szeretet, amiben ő is részesül. Kívülről látni szerintem sokkal jobban értelmezhető az ilyesmi. Így a kicsi iránti szeretetem róla is szólt valahogy. És azt éreztem rajta, hogy ez az élmény, hogy lát engem egy babáról gondoskodni, rengeteget ad neki.

Szóval én a többgyerekesség mellett teszem le a voksom, még akkor is, ha tagadhatatlanul kevesebb időm jut most egy-egy gyerekre, mint jutott anno az egykémre. Anyagiakban szerencsére ugyanúgy meg tudunk adni mindent 3-nak is, mint 1-nek (beleértve majd a saját lakást is az életkezdéshez). Igaz, ha egyedül maradnénk, akkor minden összeomlana, vagy legalábbis sokkal-sokkal nehezebb lenne, mint mikor anno eggyel maradtam egyedül, de vállalom a kockázatot.