Az apák is aggódnak a terhesség alatt?
Nálunk is ugyanez a helyzet. A 13. héten volt egy bevérzésem, ami miatt kórházba kellett rohannunk, én persze végig bőgtem, a párom nyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, illetve, hogy az a fontos, hogy velem ne legyen semmi gond, stb, de amikor fél órával később látta uh-n, hogy a baba rendben van, akkor jött ki rajta az összes feszültség, még a szeme is könnybe lábadt. Később bevallotta, hogy legszívesebben toporzékolt volna, de tartani akarta bennem a lelket a higgadtságával.
Már a 37. hétben vagyok, de azóta is folyamatosan parázik: ha kicsit hosszabb ideig fürdök, vagy leejtek valamit, akkor rohan, hogy nem-e elestem, állandóan listát ír, hogy mit kérdezzek meg az orvostól, tegnap este pedig szülés közelben voltam és azt láttam rajta, hogy sokkal jobban kétségbeesett, mint én. Ma úgy ment el dolgozni, hogy két órát aludt és kb fél óránként hív, ír, hogy van-e gond, rohanjon-e haza.
Szóval aggódnak ők bőven! De nekem ez így tetszik, jó érzéssel tölt el. :-)
Édesek. :)
Az én párom egyelőre nagyon stabilnak tűnik. :)
Volt nekem is bevérzésem a 8. héten, végig a kórházba menet azt hajtogatta, hogy minden rendben van. Én nem nagyon látom rajta, hogy aggódna, bár lehet azért tartja magát ennyire, mert én meg túlaggódom és ezzel próbál nyugtatni. Most 32 hetesek vagyunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!