Szerintetek le van maradva a korához képest?
13 hós a fiam.
Nem tud formabedobózni sőt a piramist sem tudja...sőt a nyuszimotort sem tudja használni.
A lányom 9 hónaposan stabilan járt...a kicsi pár hete kezdte...egyik sem azért mert szar vagy jó anya vagyok...és egyik sem túlfejlett vagy lemaradt.
Ne törődj senkivel.Ha a doki és a védőnö mindent rendben talál akkor valószínüleg rendben is van.
14,5 hónapos a lányom és kifejezetten ügyesnek mondható, de 1 évesen ezeket egyiket sem tudta.
Most úgy formabedobózik, hogy a 4 féle formát én igazítom és így be tudja rakni. A gyűrűpiramis sorrend egyáltalán nem megy neki, csak ha a kezébe adom a következőt. A könyveket 1 hete nem rágja, így lassacskán leülhetek vele nézegetni. A Megabloks építővel viszont remekül épít. Ő is mindent a szájába vesz, már az idegeimre megy vele.
A nővére 8 hónaposan már áhitattal hallgatta a mesét, semmit nem szedett a szájába, 11 hónaposan már ment, de formabedobózni csak 1,5 évesen kezdett. Építeni viszont még most is kissé bénán épít (3,5 éves), pedig ugyanúgy foglalkozom velük.
A gyerkőcöd egyáltalán nincs elmaradva, pillanatok alatt fejlődnek és nagyob eltérő ütemben. Az orvosra, a védőnőre és leginkább a saját megérzeseidre hallgass, ne a játszótéri anyukákra. A te gyereked most másra koncentrál, más téren fejlődik. A "lemaradást" a többi anyuka sem hirdeti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!