Van itt olyan, aki úgy vállalt gyereket, hogy egyébként kimondottan nem szereti őket?

A pici babakat szerettem meg az 1-2 eveseket mert ok cukik, aranyosak stb.. a nagyobbaktol kirazott a hideg. A visitas, futkosas, rohangalas, az a monoton elet...

Aztan lett sajat, es egyaltalan nem bantam meg, sot, nyilvan az ember maskepp van a sajat gyerekevel.

Nem utáltam a gyerekeket, csak nem volt közöm hozzájuk. Az utcán sétálva nem olvadtam el tőlük, a környezetemben meg nem voltak, vagy ha akadtak is néha mondjuk évi 1-2 látogatás alkalmával inkább zavarban voltam, hogy akkor mit is kéne kezdeni velük. A sajátjaimra viszont vágytam és nagyon szeretem őket, aztán jól belejöttem gondoskodásba is meg hogy hogyan menjek vissza gyerekbe, amitől már mások gyerekeihez is másképp viszonyulok. Ja mindez nem rögtön történt persze szülés után, hanem fokozatosan.

A boldogság viszont szerintem nem attól függ, van-e az embernek gyereke - szeretem a családom és viszont szeretnek, aminek örülök, ez persze elég fontos része, de vannak még összetevők.

Én kifejezetten írtózom a gyerekektől, gyerekként még elvoltam a kicsikkel is de felnőttként kifejezetten irritál a vonyítás, rendetlenkedés amivel találkozom nyilvános helyeken és nem hat meg egy gyerek semmilyen formában sőt ellenszenvet éreztem a kisgyerekes szülők irányába is.

Azóta lett sajátom és őt viszont mindennél jobban imádom, imádok vele lenni és nagyon boldog vagyok az anyukájaként. Más gyereke továbbra is irritál és mástól sem várom el hogy az én gyerekemet imádja.

Nem tudom a kislányom nélkül elképzelni az életem és szeretnék majd neki kistestvért is lassan. :)

Nem igazán vagyok oda értük, legalábbis nem olvadozok az utcán, a vinnyogásuk meg kifejezetten irritál.

A sajátomat természetesen imádom. Amúgy az irtózás más gyerekek felé felerősödött, mikor terhes lettem. A babák még cukik, de az ovisok-kisiskolások idegesítenek.

En a mai napig nem szeretem a gyerekeket, hideg kiraz minden gyerekrol foleg ovistol es kisiskolastol, meg a sajat csaladomon belul is.

Viszont a sajatomert rajongok, nala nagyobb oromot nem tudnek elkepzelni, a vilag legjobb dolga hogy o van!

Én. Az első 1,5 év jó volt, akkor úgy voltunk vele hogy legyen mégegy. Jött még kb 1,5 jó év, azóta minden nap pokol!

Szeretem őket, de nagyon tudnak idegesíteni, nem tudok velük játszani, mondjuk kedvem, fantáziám, türelmem sincs hozzájuk