Friss császáros kismamának mit érdemes vinni a kórházba látogatáskor?
Az a legnagyobb ajándék, ha ott sem zavarod őket!
Legalábbis én így voltam vele
Remélem nem 20-an lesztek és maradtok 2 órát, mint ahogy nálam tették a szomszéd ágyon fekvő császáros ismerősei. Már én éreztem magam útban, és nem tudtam szoptatni a gyereket, nem tudtam ráhangolódni, mert két óra múlva jött a másik 20 ember. Jelzem, hogy nem cigók voltak, diplomás fehérek és 2 ágyas szoba volt, és egyiknek sem jutott eszébe, hogy kettesével jöjjenek be és 2 percet maradjanak.
Akkor nagyon magam alatt voltam, a hormonok, meg minden, első gyerek, így nem tudtam, mi van és hogy húzzanak ki, de most már kitakaríttatnám őket a nővérkékkel is, ha kell. Komolyan sz-r-bb volt, mint maga a szülés.
Szóval, ha mész, akkor mond neki, hogy most nem akartál semmit hozni, hogy amikor hazacuccolnak, ne kelljen cipelni a fél boltot. Inkább mond neki, hogy amikor leghamarabb meglátogathatod őket, akkor szeretnéd átadni, és akár meg is kérdezheted, hogy mire van szükségük. Azt jobban szeretik a kismamák, mint a 482. kis sapkát.
Utolsó, az valóban kellemetlen lehetett! Nálunk nem is engednek be látogatót a kórterembe, hogy ne zavarják a másik kismamát, még az apuka se mehet be, ki kell menni a látogatókhoz!
Nem biztos, hogy nem örülne látogatónal, én nagyon örültem mindig, ha jött valaki, ez egyénfüggő, tőle kell megkérdezni, mint ahogy azt is jobban tudja mire van szüksége, de pl egy liter gyümölcslének én mindig örültem (császáros csak szűrtet ihat, rostost nem).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!