Akiknel apuka maradt otthon a gyerekkel, ott hogy fejlodott a gyerek, anyuka hogy viselte?
Lehet apuka otthon a babával, neked pedig ha dolgozol is, jár a szoptatási szünet, azt hiszem 8 oras munkaido alatt 2x fel ora, szoval a párod beviszi a babát a munkahelyedre, te pedig megszoptatod.
Viszont amig nem szeretnétek mindketten ujabb babát, addig ne is probalkozzatok. Mi van ha idokozben a férjed is azt mondja, hogy számára nyűg a gyereknevelés? Kettővel márpedig nehezebb, mint egy gyerkőccel.
3-as vagyok
Miért lenne több szabadidőd, ha dolgoznal? Semmivel nem volt több időm magamra mint előtte. Munkahelyemre általában jöttek a férjemmel, haza babakocsiztunk, bevásároltunk, játszótereztünk, és egész délután, este együtt voltunk. Hétvégét is együtt töltöttük. Több szabadidom volt, míg otthon voltam.
első vagyok.
A Munka törvénykönyve szerint a szoptató anya a szoptatás első hat hónapjában naponta kétszer egy, ikergyermekek esetén kétszer két órára, a kilencedik hónap végéig naponta egy, ikergyermekek esetén naponta két órára mentesül a munkavégzés kötelezettsége alól. Ez megfelel az ILO ajánlásának, amely napi egy vagy több szünetet vagy munkaidő-kedvezményt javasol, amelyet a szoptatás céljára lehet felhasználni.
Egyetértek a 9-essel. Amúgy a szoptatás felejtős, eleinte valamennyi menne, de ennyi inger a mellnek kevés, hamar elapadna.
Neked egy porcikád se kívánja ezt, tök eegyértelműen érződik, szerintem inkább a férjed kedvéért vállalnál. Ne viccelj, én is 30 vagyok, ha 35 fölött már nem is szeretnél szülni (megértem, így, hogy már van gyerekem, én se), akkor is van még bő 4 éved, várj egy kicsit. Ne szülj úgy, hogy nem akarsz, meg fogja szívni az egész családod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!