Lehet ebből valamilyen lelki baja a gyerekeknek?

Mindig a gyerek issza meg a levét a családi zűröknek.

A nem vérszerinti szülőkkel tele vannak a hírek is,hogy miket művelnek a gyerekkel

A mozaikcsaládnak is ugyanolyan alapelvek mentén kellene működnie, mint egy „hagyományos” családnak. A verbális agresszió hasonlóan káros ehet, mint a fizikai – de mi a „csúnyán kiabál” jelentése? Alapból igyekszik az ember nem kiabálni, de nyilván előfordulhat szitu, amikor ez jön ki belőle őszintén, szóval itt a mértéken és a formán (csúnya = alpári, félelmetes) van a hangsúly. Ha a veszett ordítás az alap nevelési módszer, akkor az ugyanannyira gáz minden formájában a családoknak.

Az pedig, hogy a szülők közt nincs konszenzus a neveléssel kapcsolatban, kvázi „lenullázza” az erőfeszítéseket (még ha időnként jogosan is kiabál rá apuka a gyerekekre, azok látják, hogy az anyjuk a másik oldalon áll, szóval az egész „halottnak a csók” kategória).

Nekem a folyton ordibáló pótapuval az a jövőkép sejlik fel, hogy a gyerekek megszokják az ordibálását, felveszik az ehhez legcélszerűbb viselkedésmódot (pl. lesunyt fejjel úgy csinálnak, mintha szégyellnék magukat), és mindig igyekeznek úgy elkövetni a „rosszalkodásaikat”, hogy pótapu ne lássa. Ez nem nevelés, hanem félelemkeltés, nem integrálódik a tiltás a gyerekben, nem érti meg tőle, miért ne csinálja, amit csinál, illetve nem kap helyette alternatívát, így el fogja kerülni az ordibálót, de az adott csínyt ugyanúgy csinálni fogja, ha nem látják.

Lesz, bizony.

Mostohaanyám is állandóan kiabált velem, néha ordított, ha olyanja volt, meg gúnyolódott rajtam, sértegetett... hagyjuk.

Felnőttként két évi jártam pszichológushoz, mire kezdtem elhinni, hogy érek valamit és nem egy szerencsétlen szrdarab vagyok - mint drága mostohám mondogatta, persze kettesben, nehogy apa meghallja.