Aspergeres gyerekek anyukái! Mik voltak azok a jelek vagy tünetek, amik amitt egyáltalán felmerült bennetek a kivizsgálás gondolata?

Röviden? Más volt, mint a többiek.

Nem lehetett irányítani, nem érdekelte a dicséret, a büntetés. Nem volt benne egy szem félelemérzet. Ugyanott képes volt többször leesni, mert nem tanult a saját fájdalmas tapasztalatai után se.

Nehezen barátkozott, nem szimpatikus a legtöbb gyereknek. Csak mondja, mondja a sajátját, és nem érdekli a te válaszod vagy kérdésed.

Kimaradtak a szerepjátékok. Se orvosos, se boltos, se más, ahol lemásolja a felnőtteket. Csak sorba rakta az autókat, könyveket, később az volt a játék, hogy bonyolult játékszabályokat alkot, és kiborul, ha nem felel meg neki a jászótárs.

Nem félt idegenektől, udvarias viselkedésre nem lehet rászoktatni, sokszor illetlenül viselkedik, kínos dolgokat mond. (Pl. buszon megkérdezi egy idegentől, hogy ő miért ilyen kövér. 8 évesen már tudnia kéne, hogy ezt nem illik. De nem érti miért, ha tényleg kövér.)

Elvont fogalmakkal gond van, mindent szó szerint vesz. (Megszívta: mit szívott?)

Nem érzi a hideget, meleget, vagy inkább nem érdekli. Képes januárban kabát nélkül elindulni, mert süt a nap, tehát jó idő van. Nyáron az első borús napon harisnya, nadrág, két pulóver.

Teljesen belemerül a játékba, és nem figyel oda a nevére se ilyenkor. Vagy séta közben úgy elábrándozik, hogy simán kisétál az autók elé.

Képtelen csendben maradni. Hiába minden, ha egyszer elkezd dumálni, sehogy se tudod rávenni, hogy kicsit fogja be. Ha az élete múlik rajta, akkor se. (Csendben vagyok, ügyes voltam? Jó csak még azt elmondom, hogy blablabla).

Nem tudja felmérni a saját képességeit. Mondjuk ilyen butaságok, hogy azt hiszi, hogy egyedül ő lát este, mindenki más mintha vak lenne. Vagy hogy ő tud a vízben lélegezni, tud úszni (nem tud!), ő a legjobb focista a csapatban, még nem tud biciklizni, de már ugratni és trükközni akar.

Ja, és borzasztóan nehéz megtanulni mindent, ami másnak automatikus, nem kell rajta gondolkodni: biciklizés, úszás, lekapcsolni a villanyt maga után, evőeszközzel enni, cipőt kötni, stb. Minden cipőnél újra tanultuk, hogy kell, nagyon sokáig.

Nem eszik. Egyszerűen nem érdekli, ha éhes vagy szomjas, ha nem szólsz, nem iszik-eszik egyáltalán.

Tévézni csak pár percig szabad. Az ágyát úgy felpörgeti, hogy utána órákig kezelhetetlen.

Ezek mellett ott az empátia teljes hiánya. Nem bánt senkit, csak tök hidegen hagyja, ha másnak fáj valamije, szomorú vagy örül. Úgyhogy az "anya kedvéért" pont nem csinál semmit. A humort se érti. (Bár az is elvont fogalom.)

Azt a diagnózist kaptuk, hogy enyhén autisztikus tüneteket mutat. Ezen elsőre hangosan felröhögtem. :)

Kedves #1! Komolyan, kevés kivétellel mintha az én fiamat írtad volna le :o

Dugig a szobája játékokkal, de ő elképzel játékokat, és azt kell játszani. Ha nem értem, hogy mit akar, vagy magyaráznia kellene, én vagyok a rossz, hogy még erre sem vagyok képes (megkérdeztem tőle, miközben ültünk egymás mellett és a levegőbe bámulva mondtuk, hogy akkor most ki mit csinál az elképzelt robotjával, hogy ő amúgy látja-e, amiről beszélünk, és egyértelműen igen volt a válasz).

Vannak dolgok, amiket képtelen megtanulni, pl hogy körülnézünk, mielőtt kilépünk az úttestre, vagy legalább álljon meg és várjon meg. Nem érti, hogy köszönni kell a másiknak, ha bemegyünk valahova (eljövünk valahonnan). Még a tanítónéninek sem a suliba, és amikor erre nyomatékosan felszólítom, közli, hogy ő ezt a tanítónénit nem ismeri.

Nem rendez sorba dolgokat, de mindennek megvan a helye, és annak ott kell lennie, mert ha csak a polc másik oldalán van, már nem találja meg. Igazából bármi, ami nem ott van, ahol szokott lenni, akkor már nem találja meg. Pl színez, és ha nem teszi vissza a kék ceruzát a tolltartóba/ceruzatartóba, hanem csak le az asztalra a füzet mellé, már nem biztos, hogy képes megtalálni, amikor legközelebb kell. Mondjuk mindegy is, mert utál színezni, rajzolni.

Sok barátja van, de ragaszkodik hozzájuk, fél év iskola alatt az osztályból összesen 2 pajtása lett, de egyik sem igazán nagy cimbora. Viszont az ovis pajtásokkal még mindig összejárunk, sőt legjobb barátjának tartja azt a gyereket, aki 2 éve az volt, amikoris elköltöztek. de neki továbbra is ő a legjobb barát.

Ha elmélázik vagy belemerül a játékba (saját képzeletébe), nem lehet vele kapcsolatot teremteni, egyszerűen nem hallja meg addig, amíg nincs valami fizikai kontakt is hozzá.

Megesik, hogy ha valamit tévében néz pl, vagy gépen játszik, akkor nem lehet mellette beszélgetni, mert szabályosan őrjöngeni kezd, hogy nem hallja, nem tud figyelni.

Biciklizni nehezen tanult meg, úszást nem sikerült tavaly még összerendezni, hintát hajtani nem tud, cipőt kötni sem (és el sem fogadja, hogy meg akarom neki mutatni, segíteni szeretnék -általában nehezen fogadja el a segítséget), lábujjhegyen jár.

Biciklit, labdát az utcára kivinni nem lehet, mert kilyukasztja a királydinnye -nem lehet az ellenkezőjéről meggyőzni.

nagyon kevés féle ételt eszik meg, a tálalás sem mindegy.

Nem érti, ha valami fáj -sem fizikai, sem lelki értelemben. Hiszen ő nem is ütött nagyot... hiszen ő nem is úgy gondolta. és ha ő nem úgy akarta, akkor nem lehet olyan következménye, amit ő nem akart.

Ha valamit nem akar megcsinálni, szabályos hisztirohamai vannak. (Már rég letettem a közös családi étkezésekről... pedig milyen szép is az!)

Nagyon szépen, választékosan beszél, szépen énekel, matekból nagyon jó, imádja a könyveket (bár olvasni még nem tud, és mint ilyen, meg sem hajlandó próbálni, hacsak úri kedve nem úgy tartja, hanem ránéz a szóra és mindjárt kiabál, hogy neki ez nem megy).

Imádja a testi kontaktust, az egyik legfontosabb játék otthon a csikizés.

Bennem még csak felmerült, hogy ki kellene vizsgálni. De mindenki azt mondja, hülyeség, sem az óvónők, sem a tanítónő nem gondolja, hogy gond lenne vele. Néha tényleg én érzem magam rossznak, hogy rásütném ezt a bélyeget... mert sajnos erről lenne szó, ha elvinném orvoshoz.

4#

Két dolog.

1. Nem attól lesz Aspergeres valaki, hogy van (végre) diagnózis. Vagy az, vagy nem az. Semmi sem változik attól, hogy ezt ki is mondja egy szakértő.

2. Nem bélyeg. Nem szabad úgy hozzáállni, hogy rosszabb, mint más, legfőképpen nem "beteg". Kicsit olyan, mintha más nyelvet beszélne. Ugyanolyan tulajdonság, mint a szemszíne.

Viszont: célirányosan tudtok segítséget kérni szakemberektől, és sok esetben lehet "pajzs", amivel hárítani tudod a nem hozzáértő pedagógusok támadásait.

Sajnos ilyen is van. Mi már az oviban is szívtunk. A kedves vezető ránk szabadította a családgondozót is, mert elhanyagoljuk a gyereket.

Tudom, és hasonlóan gondolkodom én is. csak sajnos a többség nem. Már egy egyszerű "SNI"-s gyereket is megbélyegeznek a többiek, gyerekek, szülők egyaránt. Nálunk a suliban van autista tagozat, és had ne mondjam, hogy néhány szülő hogyan áll hozzá ezekhez a gyerekekhez. Értetlenkedik reggelente, hogy miért engedik őket a többi gyerek közé (Pedig nem is, teljesen elszeparált folyosón vannak, külön udvaruk van, stb).

Sajnos nagyon nem mindegy, hogy az ember az országnek melyik szegletében lakik. Minél nagyobb a város, minél több az értelmiségi (bocsánat, de tényleg így van) annál könnyebb az elfogadás.

Szóval ezeket is figyelembe véve amíg mindenki más rendbenlévőnek látja a gyereket, addig nem fogok lépni semerre. Viszont már a gondolat, hogy ez felmerült, sokat segít abban, hogy elfogadjam a fiamat és nagyobb türelemmel álljok hozzá.