Szerintetek normális vagyok? Reggelente el sem tudom képzelni, hogy gyerekem legyen, utána pedig már azt, hogy ne legyen.
Amikor reggel felkelek, félkómásan ülök a konyhában a kávém mellett (amihez a cigire már hetek óta nem gyújtok rá, helyette beveszem a terhesvitamint), azon agyalok, hogy én mennyire szeretek aludni, és mennyire nem nekem való egy kisbaba, ha egy szimpla munkába indulás előtt is ilyen állapotban vagyok reggel, és hogy amúgy sem vagyok anyának való, nem is tudom, jó ötlet-e ez az egész... Teljesen elbizonytalanodok benne, hogy akarom-e. Minden reggel.
Aztán összeszedem magam, felszállok a buszra, kinyitom az épp aktuálisan olvasott gyerekneveléses könyvet, amire már 2 oldal után oda sem tudok figyelni, mert vagy azon kapom magam, hogy bámulok kifelé az ablakon, és álmodozom a terhességről, gyerekekről... Vagy az épp akkor felszállt kisgyereket nézegetem, ahogy boldogan fecseg mindenféléről, és anyuka végtelenül boldog arcát, ahogy hallgatja ezeket a borzasztóan fontos dolgokat, amiket majd ő fog csinálni az óvodában... És akkor könnybe lábadt szemmel felébred bennem az irigykedés, és a vágy, hogy ezt én is átélhessem.
És ezek az egyszer fent-egyszer lent érzések libikókáznak bennem minden áldott nap amióta elkezdtünk arról beszélgetni, hogy lassan jöhet a baba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!