Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Külföldi útra mit vigyünk,...

Külföldi útra mit vigyünk, ötletek?

Figyelt kérdés

A körülmények: autós utazás a szlovén tengerpartra (kb. 5 órás autóút), egyhetes, teljes önellátás egy apartmanban.

Két kisgyermekünkkel utazunk, a fiunk 4 éves, a lányunk 2,5 éves. Az autózást jól bírják, de reményeink szerint az első kb. 2 órát még végig is fogják aludni, ugyanis kora reggel (inkább hajnalban) indulunk.

Apartman, konyha teljesen felszerelve (hűtő, tűzhely, étkező).

Ez az első külföldi utunk a gyerekekkel. Az első közös nyarunkon még anyatejes féléves baba volt a kislányom, tavaly pedig pont nyáron álltam vissza munkába. Ez az első olyan nyarunk, hogy utazgathatunk, végre anyagilag is belefér. Repülni még nem akartunk, úgy gondoltuk, elég a nagy találkozás a tengerrel első körben, meg még durván dackorszakosak is a gyerekeink, jobb lesz teljesen a magunk urainak lenni.

A kérdésem az lenne, hogy egy teljesen önellátó egy hétre mit pakoljunk (élelmiszerre gondolok főként). Bőven viszünk költőpénzt, napi egy ebédet tervezünk étteremben. Viszont mivel tengerparti apartmanban leszünk hatalmas tengerre néző terasszal, az egyik álmunk a teraszos reggeli, vacsora a szálláson. Szval lehet főzőcskézni, de nyilván nem szeretnék a konyhában álldogálni. Hideg-meleg reggelit, vacsorát szoktunk enni, mikor mit.

Köszi az ötleteket!


2017. júl. 24. 08:11
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
30%
Ez hülye ötlet volt. Biztosan nem mennék önellátóba gyerekekkel. Ez minden lesz csak nem pihenés. Főzöl, mosogatsz. Mint otthon. Értelme nincs.
2017. júl. 24. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
82%
Ja azt vidd, amit szerettek, megesznek a gyerekek.
2017. júl. 24. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
79%
Hova mentek Szlovéniában? Mi az utóbbi 3 évben 3x voltunk ott, de nem vagyok hajlandó apartmanba menni. Az árak valahol Horváto. és Olaszo között vannak. Ha megírod a helyet, tudunk tippeket adni a vásárlásra is. Vinni nem érdemes semmit, ott is minden van, max első 1-2 napra nasit, reggelire valót. Honnan mentek?
2017. júl. 24. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
75%

Én élelmiszert pont nem nagyon vinnék, hiszen minden megvásárolható kint is. Max. ha van olyan tipikus magyar élelmiszer-kedvencük, amiből csak azt fogyasztják, mást nem. (nálunk pl. a retro Macikávé ilyen, hiába van más, hiába van jobb)

Merre mentek? Lehet van Lidl, Tesco a közelben, de ha épp nincs is, valamilyen hipermarket biztos akad.


Hogy mi legyen a vacsora? Amit itthon esznek, ha meleg is, valami gyors és egyszerű. Gyros, natúr csirkemell zöldkörettel, spagetti bármivel, rántotta, tükörtojás, a többi meg hideg vacsora.

2017. júl. 24. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:

Pont azért döntöttünk az önellátó mellett, mert nyár elején voltunk belföldön nyaralni, napi háromszori étkezés volt (szuper volt a kaja, nem panaszkodom), csak nagyon bekorlátolta a napunkat.

Nem tervezek főzni, max. egy tésztát kifőzni, tehát nem fogok ott rostokolni. Ki szeretnénk próbálni, milyen, amikor nyaralás alatt teljesen a magunk urai vagyunk. Aztán ha megismertük ezt is, meg azt is, legközelebb már tudni fogjuk, mit akarunk.

Kérlek, ne törjetek le, olyan nagy várakozással készülünk erre az egy hétre, a gyerekeink most találkoznak először a tengerrel, úgy állunk hozzá a férjemmel, hogy mindenféleképpen jó lesz, mindannyian nagy élményekkel leszünk gazdagabbak. A kislányunk még nem biztos, hogy emlékezni fog rá, a kisfiunk viszont már biztosan.

Reggelit le lehet tudni egy friss péksütivel meg egy pohár tejjel, a vacsorát pedig valami szendviccsel. Egyébként pedig lesz nálunk annyi pénz, hogy akármennyiszer éttermezhetünk.

Szval maradjunk, kérlek titeket, a kérdésemnél!

2017. júl. 24. 08:41
 6/19 anonim ***** válasza:
79%

Otthonról olyat vinnék aminek nem kell hűtés, csak elrakod és kész. Ott kint semmi pénzért nem főznék, pihenni megyek nem főzni.

Ott is vannak boltok hasonló termékekkel. Reggelire lehet kiflit sajt/vajkrémeket szalámikat venni zöldséggel gyümölccsel.

Nem tudom a gyerekeid mit szeretnek de egy zabkását is lehet csinálni, főleg ha hűtő is lesz.

Mi viszünk minden nyaraláskor dinnyét, elfér a csomagtartóban.

A parton vannak nasik amit egyszer egyszer lehet venni :)

Ha napi egyszer éttermet terveztek az jó, lehet elég is lenne nekünk egyszer egy nap főtt étel.

Mi magyarosan hűtőtáskában vittünk téli szalámit, kockázva nasinak dinnyét és egy evésre való rántott husit.

2017. júl. 24. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:

Az 5-ös kommentem az 1-2-esnek szólt.

Látom, azóta többen írtatok, köszönöm. Budapestről utazunk Piranba (pontosabban Portoroz a szállásunk).

Egyikőtök írta, hogy többször járt Szlovéniában, de nem menne apartmanba. Miért? Szintén az önellátás miatt?

Amúgy mi is arra gondoltunk, hogy nyilván van ott mindenféle boltlánc, valószínűleg pont olyan is, amit itthon megszoktunk.

Akik ismerik Szlovéniát, tudnátok az árakról írni? Évekkel ezelőtt voltunk a férjemmel (még a gyerekek), úgy rémlik, hasonló árak vannak ott, mint itthon.

Ti egy hétre mennyi költőpénzt vinnétek? Nyilván ez függ az igényektől. Mi napi egyszeri éttermezést tervezünk, boltban beszerezni a reggelit-vacsorát, fagyizni, megvenni, amit megkívánunk. Olyan 220 ezer forintnak megfelelő költőpénzzel számolunk.

2017. júl. 24. 08:48
 8/19 anonim ***** válasza:
68%

3. vagyok, mi szoktunk ott nyaralni. Piran vagy Portoroz nem mindegy. Portorozban van több Mercator nevű bolt, középen, a központi strandnál, Piran felé is (ez talán a legkisebb) és a Lucija városrészben is. Lucijaban van Lidl is. Az én gyerekeim valamivel nagyobbak, nálunk 35-50 € egy étkezés egy pizzériában (nem csak pizzát). Fagyi helyfüggő, van ahol 1€ egy adag, a Cacao nevű helyen 6-7 €/4 fő. Ha a péknél veszel pizzaszeletet, akkor meg lehet úszni 10-12 € körül egy étkezést (a Metropol strandál van egy jó, a dm mellett).

Mi mindig félpanziós ellátásra megyünk, én nem vagyok hajlandó tésztát se főzni ha nyaralunk.

Strand: ha nem veszel igénybe napernyőt, napágyat, akkor ingyenes, ha bérelsz, akkor pl a portorozi központban 22€ volt egy napernyő + 3 nyugágy.

Piranban a Pizzeria Peticat érdemes meglátogatni, jó hely.

2017. júl. 24. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:

Igen, igazad van, nem mindegy, gyorsan meg is néztem, hát kevertem. A szállás Piranban van, és Portorozt néztem, mert állítólag ott van szép homokos strand, Piranban nem olyan szuper. Igazán nem tudom, mert nem nyári időszakban voltunk a férjemmel, Piranban csak megálltunk, egyébként a tavakhoz kirándultunk.

Szval akkor mit tanácsolsz? Hova érdemes strandolni menni? Egyébként köszi a sok jó ötletet. A szállásunk nagyjából Piran szélére esik, közelebb Portorozhoz. Oda hogyan érdemes átmenni? Valami kis helyközi járattal vagy autóval (csak a parton parkolástól félek, hogy van-e hely így a csúcsszezonban és nem horror-e). Vagy érdemesebb inkább Piranban strandolni?

2017. júl. 24. 10:10
 10/19 anonim ***** válasza:
63%
Gyere le, Úristen! Tényleg képesek vagytok az egyetlen igazán hasznos, kedves 81%-os válaszoló hozzászólását lepontozni, mikor konkrét helyismerettel boltokat és éttermeket is ajánl, itt meg a nagy lepontozó-művészek valószínű Szlovéniát is max tréképen látták? Kérdező, mi is jártunk több ízben a szlovén tengernél (Ankaranról és Izoláról van konkrét tapasztalat), apartmanban. Nem éri meg szinte semmit sem vinni, maximum, ha kolbászos a família azt lehet csomagolni, meg ha valami spéci magyar dolgot használtok esetleg. Nem drágább az élelmiszer ott sem, sőt, csak nyilván nem a strand melletti kisközértben kell vásárolni, mi is javarészt a LIDL-be jártunk azért a pár dologért, amit a szálláson megettünk, elkészítettünk. Oda kell járni,akár étterembe is, ahová a helyiek, ha kocsival vagytok, pláne nem lesz nehéz dolgotok. Nem drágák az éttermek sem, ha nem a túrista lehúzós szekcióban kajáltok, a Balatonnál meg utcahoszal olcsóbb az étterem. Nem tudom mennyire vagytok oda a tengeri herkenytűkért, én ki nem állhatom, viszont a férjem és a gyerekeim imádnak mindent, amitől nekem a gyomrom forog, a kisebbik fiam már 2 évesen tolta a kagylót a faterral. Így nálunk tradíció lett a reggeli halpiacozás, imádták a kölkök, az apjuk meg elkészítette amit hazavittünk. Ha már mindenáron főzni akarsz érdemes prímőrökkel salátákkal, friss pékáruval, sajtokkal, olivával variálni, a mellé max ha grillezel pár szelet húst alkalmanként, az csak pár perc.
2017. júl. 24. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!

Adataid védelme fontos számunkra!

Mint a weboldalak többsége az interneten, honlapunk működéséhez és célzott hirdetések megjelenítéséhez mi és hirdetési partnereink is cookie-kat tárolunk az általad használt eszközön. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a hozzájárulásod szükséges. Erről az adatvédelmi tájékoztatónkban részletes információkhoz juthatsz, illetve bizonyos cookie-k használatával kapcsolatban további lehetőségeid vannak.