Van olyan szülő, aki úgy neveli fel a gyerekét, hogy sosem kiabál?

Szerintem nincs. Ha valaki azt állítja, akkor ő maga a megtestesült Buddha, vagy hazudik.

Rólam azt mondják a családban, a rokoni, baráti körben, hogy nem láttak még ilyen türelmes, melegen szerető anyát, mint én. Valóban szinte már küldetésemnek érzem, hogy higgadt maradjak, és tényleg nagyon ritkán gurul el a gyógyszerem. De elgurul nekem is. Mondjuk kéthetente egyszer. Hozzáteszem, két kisgyermekem van, másfél év van közöttük az egyikük ovis kiscsoportos, a másikuk bölcsis. Mindketten benne a dackorszakban, nyakig.

Szval tudom, érzem, hogy napjában sokszor van olyan helyzet, amelyben szükségem van az önuralmamra, de az esetek többségében sikerült összeszednem magam.

De ahogy írtam, elgurul alkalmanként a gyógyszerem, és olyankor én is kiabálok.

2-es vagyok! Én csak a kiabálásról írtam.

Egyszer szorítottam meg a fiam karját. Lehetett olyan 2 év körüli, és kirohant az úttestre a házunk mellett. Nem történt semmi baj, de ott tagadhatatlanul elöntött az ideg.

Valahol biztosan él ilyen is. 😅

Talán aki dadusra bízza a nevelést, vagy ilyesmi... Mondjuk ha álom gyerekem lenne, aki első szép szóra megért mindent, nem csak 120-adjára, akkor én se emelném meg a hangomat soha semmiért.

Az anyám sosem kiabál. Nem csak velem, senkivel. Ettől még tudott erélyes lenni, sőt, két alkalommal a seggemre is csapott, amikor kicsi voltam.

Nem tudom, a kiabálás miért ilyen tabu nála, de az unokatesója is pont ilyen. Ő sem emeli fel a hangját soha. Mindenesetre én nem bántam.