Szülők, az ilyen nevelési problémát ti hogy oldanátok meg?

A fiamon néha nem tudok kiigazodni. Most 7 éves. Van úgy, hogy derült égből a villamcsapás szóban "nekem jön" (az anyja vagyok), elkezd lenéző dolgokat mondani rólam "Anya, te még ezt sem tudod...?" pl. Ezt nem szoktam tűrni, rövid úton leállítom. Ilyenkor fordul nála a kocka, és elkezdi saját magát hibáztatni, "jaaj, igen, én egy ilyen ocsmány gyerek vagyok, hogy ilyeneket mondok, de rossz vagyok"....

???

Ettől ki tudok akadni.

Miért nem tudja megérteni, hogy ő nem ocsmány, hanem tök jó gyerek, csak nem szabad nekiállnia senkinek. Ilyenkor ezt szoktam mondani neki, hogy nem vagy rossz, csak nem szabad ezt tenni, de mintha meg sem hallaná, már belefeledkezett az önsajnálatba.

De miért kell mindenképpen okolni valakit, magát vagy engem? Nem tudom, hogy érthetném meg vele, hogy senkivel nincs semmi baj. Vagy felesleges energiái vannak, vigyem boxedzésre? De az ilyesmikről, ahol igazán ki tudná adni a haragját meg fél. Jár ugyan focizni, és nagyon szereti, de ott is látszik, hogy amikor jön a labda, és be kéne rúgni, néha megfutamodik, vagy direkt elesik.

Mintha félne magától, a saját erejétől, de néha felszínre tör, és olyankor meg nem tudja, kin, min vezesse le.

Egyedülálló anyukaként nem is tudom, hogyan kezeljem ezt a helyzetet. Én nem vagyok férfi, hogy "férfienergiákat" adjak át neki.

Elsősorban szülők válaszát várom, apukák, ti mit csinálnátok egy ilyen szituban a fiatokkal? Anyukák, akár egyedülálló anyukák, ti ezt hogy oldanátok meg?