Anyukák, akik rossz családi háttérből származnak, hogyan próbáltok jó anyák lenni?

A nehéz gyerekkor, és a leendő szülőség minősége nem feltétlen függnek össze egymással.

Vannak, akik pontosan azért lettek jó szülők, mert nehéz gyerekkoruk volt, látják a kontrasztot a két fajta minőség között, és jó szándékúak.

Aztán vannak, akik viszont sajnos leverik gyerekeiken azt, amit anno a szüleik okoztak nekik.

Ilyen értelemben lehet bár összefüggés, de nem feltétlenül.

Bocsánat, hogy ez csak féligmeddig lesz témába vágó, de sok hasznos érzelemfeldolgozási módot lehet tanulni a kisgyermekektől.

A kisgyermek épp úgy tanítja -ösztönösen- a szüleit (ha van látása hozzá a szülőnek), mint hogy nekünk is lehetőségünk van az ő fejlődésére hatnunk.

Egyrészt a kisgyermek tükrözi az anyukája (vagy ha apa neveli, az apukája) érzelmeit és tudatalattiját (többnyire emiatt produkál betegséget, ill magatartás zavart). Ebből is sokat lehet tanulni, mert tükörkép a kisgyermek, kb tíz éves koráig, a szülőnek.

Más felől az érzelemfeldolgozása is tanulságos, egyszerű és nagyszerű: pl ha dühös, odavágja valamelyik plüss állatát a falhoz, levezeti vele a feszkót, és ilyenkor nem másnak (tesó, szülő stb) a testi épségét kockáztatja (a kisgyermek se tökéletes, van, amikor sajnos nem figyel oda és mások testi épségének árt).

Valamint számos más, további ösztönös érzelemfeldolgozó módszerei vannak, persze egy részük nem feltétlenül felnőttnek való (pl ujjszopás mint ön nyugtató mechanizmus).

Ennyit ízelítőnek, gondolatébresztőnek. ;)

Ugyanakkor együtt érzek a szülőkkel, akiknek nehéz gyerekkora volt, mégis, látjátok, absztrakt módszerekkel, pl művészet terápiával, vagy fantáziával, vagy tárgyakkal (a plüss falhoz vágása stb) lehet korrigálni a felnőtt lelki problémáin.

Én is elég kemény dolgokon mentem keresztül.

(De egyébként nem szülő vagyok, hanem kisgyermeknevelés területén rendelkezem végzettséggel.)

En pszichologushoz jarok. Javaslom neked is ezt nagyon jo es ugy latom kellene is.

Sok sok tudatossag meg amit irtak van aki felismeri es latja es nem valik olyanna pont azert mert tudja milyen vki meg ugyanolyan lesz. Szerintem te az elobbi vagy. Menni fog! Az mar nagy szo hogy felismered a problemat es tudatosabb vagy. De mindenkeppen kene szakember is

Nekem sem volt egyszerű gyerekkorom. Apám minden nap vert minket, anyám meg félt, így elnézte. Aztán szabályosan megszöktünk tőle, bujkáltunk évekig, még azután is, hogy elváltak. Én 12 éves koromig bepisiltem éjjel. Kamaszkoromban anyám nem foglalkozott velünk, pasizott, discoba járt, minket folyton elküldött otthonról, hogy az épp aktuális pasija fel tudjon menni. Ez nekem nem tetszett egy idő után, szóvá tettem és kidobott.

De. Én megtanultam megbocsájtani. Sokkal könnyebb így az életem. Mindkét szülőmmel napi kapcsolatba vagyok. -nem mondom, hogy igazi szülő-gyerek kapcsolat van közöttünk, de az unokáikat szeretik.

A fiam már 7 éves. Sokszor kihúzza a gyufát. De sok türelemmel, beszélgetéssel, szeretettel nálunk minden megoldható. Persze ehhez egy olyan társ i kell, aki ezt megérti. Az én férjem tud a gyerekkoromról, támogat mindenben. A lányom még csak 4 hónapos.

Te szerintem még nem dolgoztad fel a veled történteket, ezért nem tudod elengedni, ezért frusztrál. Kérj szakembertől segítséget, hidd el jobb lesz.

5-en voltunk testvérek, sosem volt elég figyelem és pénz. Ezt persze verbális és testi agresszióval dolgozták fel. Szíjjal, fakanállal ütöttek minket heti szinten. Semmibe vettek, lenéztek, hátráltattak minket az előrejutásban. Nem akarták, hogy gimnáziumban tanuljunk, hisz egy szakmunkásképző után rögtön elmehettünk volna dolgozni. Csak ketten tanultunk tovább, én, az elszánt, a másik tesóm meg szerencsére a kedvenc volt, így neki lehetett. Csak mi szereztünk érettségit, majd diplomát, ezt már önerőből.

Nekem is az segített, hogy feldolgoztam a történteket, mielőtt gyereket vállaltam.

Igaz, így kicsit elcsúszott a gyerekvállalásom: 29, 34, 38 évesen vállaltam a 3 gyerekemet.

A feldolgozás során meg tudtam bocsátani nekik, ma már jó a kapcsolatunk, bár ez az anyagiaknak is köszönhető. Ahogy kirepültünk a házból, ők is helyreálltak anyagilag. Túlvállalták magukat, ez egyértelmű.

Igyekszem máshogy csinálni, ebben segítségemre van a férjem, illetve látom, hogy a legtöbb baj okozója a pénz, illetve annak hiánya. Igyekszünk úgy takarékoskodni, hogy a gyerekeink ne tapasztalják ezt meg.