Ilyenkor ki tud segíteni?

Én is megértelek, nálam ugyanez a helyzet, vagyis rosszabb , mert a férjem elhagyott minket. Tehát teljesen egyedül kell ugyanezt csinálnom, nincs egy felnőtt ember akihez szólhatnék, aki segítene. Nem is tudom hogy bírom még, ráadásul én nem tudom megtenni hogy hívok takarítót, vagy rendelek kaját mert minden fillért meg kell osztanunk. A gyerekeknek minden megvan, de én van hogy egy hónapig lekváros kenyeret eszem.

Úgyhogy, sajnos tanácsot adni nem tudok

#1 vagyok

Add lejjebb! Ez nem a nyelvtanulás, meg a tökéletes háztartás időszaka.

Nekem is bevált, mikor erre rájöttem.

En is fizetem minden nap, mást, aztán nagyobb adatokat hetente párszor. Volt időszak,hogy rendeltem is. Olyat is lehetett attól a cégtől, hogy rendes menü áron nem kellett egész hetet, csak meghatározott napokat, amikor szimpatikus volt az ebéd. Két adag elég volt a két nagynak meg nekem.

A takarítást is lejjebb adtam, naponta söprés, felmosás, mert a kicsik a földön csúsztak -másztak, a többi hetente.

Lett egy barátnőm, akivel együtt setaltattuk a gyerekeket. A játszótéren ismerkedtünk meg. Nem jártunk át egymáshoz, de mindig megbeszéltük, mikor talizunk holnap. Akkor nagyon fontos volt ez is nekem, mert vele őszinte tudtam lenni, nem vette nyavalygásnak a problémákat. Kicsit tudtam így kikapcsolni.

Nekem is volt olyan, hogy félálombam meséltem napközben, vagy barbiztam a szőnyegre. Többet kell aludnod. Fekudj le, amikor lehet.

Előző

Fizetem= főztem

szerintem nagyon sokan járnak hasonló cipőben, hidd el, például én is. :)

a férjem külföldön dolgozik, ritkán jön haza, szóval olyan mintha egyedülálló anyuka lennék. a kisfiam 15 hónapos, a terhesség elejétől táppénzen voltam, tehát gyakorlatilag majdnem 2 éve nem dolgozom.... az életem a kisgyerekről sszól, némi háztartással tarkítva.... heti 7 nap, 0-24-ben csak én vagyok a picinyemnek! mindig, mindenhová együtt megyünk, mindent együtt csinálunk, de hát persze ezt elfogadom, hiszen ez erről szól, szeretem, imádom őt, a véremet adnám érte... de néha nehéz, az tény.

amaikor felnőtt embert csak a közértben meg a játszótéren látsz, és 3 mondatnál többet nem tudsz velük váltani, mert egy pici lény kapaszkodik a lábszáradba, húzza a kezedet és vonszol ide-oda... amikor úgy mész még wc-re is, hogy valaki, ugyanez a pici lény, az ajtód elött ül és kaparász... :))

gondolj arra, hogy igen, kemény, de most ez van, a gyerekeimnek ez a 2-3 év visszahozhatatlan!! én vagyok az anyjuk, én vagyok felelős értük, a kis testükért-lelkükért, nincs apelláta, helyt kell állnom!!

de ahol lehet, egyszerűsíts: pl. rendelj ebédet!

én is így csinálom, én mondjuk eleve nem szeretek főzni..... nem egy horribilis összeg ahhoz számítva, hogy mekkora megkönnyebbülés! :)) persze ettől függetlenül főzök, ha úgy tartja kedvem, de csak max heti2-3x.... nekem nagyon sokat számított a hangulatomnak, hogy nincs az a KÉNYSZER, hogy NEKED MUSZÁJ meleg ebédet vagy vacsorát az asztalra tenni minden áldott nap!

így sokkal több időm marad a kisfiamra, lazább és nyugodtabb vagyok. :))

ja és írtam privit. :)

na véigolvastam a többiek válaszát is, látod, mindenki szinte ugyanazt írta:

nem vagy egyedül, sokan vagyunk így!

kitartás, lassan-lassan egyre könnyebb lesz!

és csináld azt, amit a priviben írtam. :)