Anyós kérdés! A véleményetek érdekelne, és hogy ti mit tennétek?

Szia!

Mi is az anyóséknál laktunk és mintha a történetem írtad volna le!

Miután be telt a pohár, Én közöltem a férjemmel, hogy költözünk a gyerekkel "jön vagy marad az annyjával"?

Jött és azóta Boldogok vagyunk! Született még egy babánk, az anyósomékat 2 éve nem láttam és nem is vagyok rájuk kíváncsi!

Ha, maradsz, akkor bele fogsz roppanni! Ha, a párod nem lép, akkor éljen anyukával, de akkor meg kell kérdőjelezni a szeretetét irántad!!

Ha szeret nem az annyával marad, ha nem szeret, akkor menekűlj, mert kikészít a sárkány és a babádnak sem jó!

Én a 2 hónapos gyereket ki nem adnám a kezemből 1 percre sem, ha tetszik, ha nem!!

Szia!

Mi is az anyósoméknál lakunk, azzal a különbséggel, hogy külön bejáratunk van. Az emeleten lakunk, de a hálójuk itt van az emeleten, ez jó érv neki a hallgatózásra (nem egyszer rajtakaptuk), kíváncsikodásra. Minden külön van az emeleten, konyha, fürdő, TV szoba, előszoba, háló, gyerekszoba, dolgozószoba és van teraszunk is. Amikor összeházasodtunk és "külön" költöztünk, nem bírta elviselni, hogy a fia már nem függ tőle, van tiszta ruhája, van mit ennie, tisztaság, rend van körülötte és boldog. Eleinte mindig hozta fel a kajákat, hogy mit együnk, ezt főzött, azt főzött, együnk mi is abból mert agyon finom, amit én főztem az pedig jó lesz a kutyának (mondtuk, ne hozzon fel enni, mert mi is főztünk és csak kidobjuk a sok kaját feleslegesen). Mindig megleste mikor, hova megyünk, még azt is megtudta mondani, mikor voltunk WC - n. Ha jöttek a szüleim feljött a távozásuk után körbenézni, mit hoztak, hoztak - e egyáltalán valamit. Ha meg nem jöttek, akkor megjegyezte, hogy "biztosan betegek, mert nem látta őket elmenni az ablaka előtt, úgyhogy nem voltak látogatóban". A vendégeinket elkapta az udvaron, hogy menjenek be őhozzá is.

Terhesen a 16. héttől veszélyeztetett voltam (nem kellett feküdnöm, 14. hétben 2 napig véreztem, aztán minden okés volt), na akkor aztán végképp elment az esze, azt hitte neki kell engem ellátni, elkezdett eszelősen főzni, mert a kismamáknak ezt meg azt kell ennie, nem számított, hogy ízlik - e vagy sem. Aztán mondtuk neki, hogy vegyen vissza, ha segítség kell, szólunk. 2 hétig bírta, aztán újra kezdődött minden elölről.

Babánk születésekor megint elment az esze, mert szerinte csak ő tud gyereket nevelni, hisz felnevelt 4et is, úgyhogy ő majd segít én csak pihenjek, feküdjek. 1 hónapig hagytuk, hogy legyen meg az öröme, főzhetett nekünk, de mást nem engedtünk. Mondtuk, hogy szeretnénk magunk boldogulni, ha nem megy, szólunk. Ezt a mai napig fájlalja, mert eddig még nem kellett a segítsége. Mindennel jól haladunk, háztartás, baba, család minden rendben. És ő ettől frászt kap. A szüleim látogatása után még mindig feljön kíváncsiskodni, hogy mit hoztak a kislányunknak, mindent megfog, úgy csinál, mintha a babánkkal játszana, közbe meg forog össze - vissza, hogy lássa van - e valami új a házban. Olyan csöndben ólálkodik fel, hogy a frászt hozza rám, amikor megszólal a hátam mögött. A babánk sikongat, ő meg megkérdezi:" Zsófika alszik?" Most mit vár. Azt mondom, hogy igen, miközben a 3. szomszéd is hallja, hogy ujjong örömében a játékainak? Bezzeg, amikor alszik a kis drágám, kiabál a folyosón, ajtó csapkod, meg ilyenek. Ha megyünk sétálni, olyan, mint a beléptető kapu. Kifele is megállít, hogy "alszik?" (miért tennék alvó gyereket kocsiba, hogy sétálhassak vele? - mondom én) és hazafelé is beleles a kocsiba, persze alszik a babánk, ő meg felkiált: "Jaj, de édesen tud aludni!" Erre felébred.

Amikor megszóljuk neki, hogy ne leskelődjön utánunk, kikéri magának, de 1 órával később már el is szólja magát, hogy voltunk- e sétálni, mert nem látott elmenni bennünket, pedig ekkor és ekkor szoktunk menni sétálni. Meg milyen hamar visszajöttünk, mert ennél többet szoktunk kint lenni. Egy egész könyvet tudnék írni róla. Bocs, hogy hosszúra sikeredett. Nem vagy egyedül, de nálunk legalább mellénk áll a férjem. Elköltözni sajnos nem tudunk. Próbáltam én is megalkudni, de ő visszaélt vele, úgyhogy most már felhúztam a kesztyűt. Az apósommal nincs gond. Egyébként már 70 évesek. Lehet emiatt olyan mániás. Én is úgy szoktam, hogy leküldöm a férjemet a babánkkal hozzájuk.

Neked kitartást kívánok! Beszéljétek meg a pároddal, mert ő úgy hiszi, hogy minden rendben van. Mondd el, neked, nektek mi lenne a jó. Jó esetben a családját választja.

Ne haragudj de nem értem mi itt a kérdés.....egyértelműen neked van igazad, hiszen ti már külön család vagytok, ha megtehetitek hogy elköltözzetek hát lépjetek minél hamarabb. Ha a férjed nem akar akkor menj egyedül ha van rá lehetőség és ha igazán szeret titeket menni fog ő is, meglátod........ Nem hinném hogy maradna anyuci szoknyáján akkor is. Ha meg igen, hát meg is érdemli.

Anyós és unoka-követelés: TE vagy az anyja, neki nincs joga hisztizni ha nem kapja meg. Ilyen pici babának anyukájánál van a helye, max úgy lehet anyósnak odaadni (pláne hogy ilyen sárkány) ha ott vagy de mivel nem viselkedik veled normálisan ezért NEM érdemli meg. Ennyi. Szerintem pusztán a rokonság, meg családi szálak nem elegendőek, az számít ahogyan viselkedik. Pusztán azért mert az ő fiának a gyerekéről van szó, ne foprmáljon jogot rá. Legyen jó nagymama, jó anyós és ha ennek ellenére sem kapja meg, majd akkor pampogjon, mert akkor jogosan tenné, így nem.

Amíg ott laktok, addig neked is kellene alkalmazkonod hozzá!

Azt írod lenne hova menni. Hát menjetek.

Mi az, hogy a férjednek nem mondod el, ami bánt.

Tessék vele beszélgetni!

Oldjátok meg a helyzetet, esetleg költözzetek el.

Anyósoddal a viszony úgysem fog megváltozni, mindig lesznek újabb és újabb "apróságok" amik kiakasztanak. Ez egy játszma, anyósod mindig ezt a szegény, ártatlan, "csakjótakartam" szerepet fogja alakítani.

Itt a kulcs az, hogy a párod hajlandó-e leválni az anyjáról. Mondjuk 34 évesen már rég meg kellett volna tennie... Ne sok jóra számíts, ahogy írták, csak felőrlöd magad, és sosem nyerhetsz, ha a párod nem áll melléd...