Ti mindig használtok gyerekülést autóban?
Többször látom, hogy középen a két ülés között figyelnek a gyerekek a kocsiban.
Ma a bölcsinél láttam, hogy egy piciért a nagyszülei jöttek, régebbi kocsival voltak, gyerekülés nélkül, a mama ült hátra a gyerekkel.
Olyan hihetetlen, hogy van, akinek ennyire nem fontos a gyereke (unokája) élete? Még a szomszéd utcáig is érhet baleset, szóval az nem mentség, hogy helyben közlekednek csak.
15ezres Pest melletti városról van szó, szóval nem egy pici falu.
Mindig. És be is kötöm, akármilyen rövid útra megyünk.
De pl. van olyan ismerősöm, aki csak beülteti a gyereket a gyerekülésbe, de nem köti be, mert az kényelmetlen a gyereknek. 2,5 és 5 éves gyerekei vannak. Konkrétan ugrálnak menet közben a hátsó ülésen. Amikor megkérdeztem, hogy nem aggódik-e, azt mondta, úgysem bünteti meg ezért a rendőr, mert van ott ismerősük. Oké...na de egy erősebb fékezés, és meg is van a baj.
Én is így gondolom, hogy nem a rendőr büntetése miatt kellene bekötni, hanem hogy esélye legyen túlélni a gyereknek egy balesetet.
Ezért tartom felelőtlennek őket.
Az ismerősi körömben olyan fordult elő, hogy a hordozóba bekötötték a picit, de a hordozót nem, hanem beszorították a hátsó ülésre az első támlájával.
Ezt sem értettem, mert a hordozót még egyszerűbb övvel bekötni, mint a gyerekülést.
Mi igen, de a mostohaöcsém nem volt bekötve, mikor balesetet szenvedtek, és neki pl. épp ez mentette meg az életét.
Kirepült a kocsiból, így nem égett benn, mint az anyja. :(
Budapesten lakunk, és ha az 5 percre lévő lidl-be megyünk akkor is bekötöm. Eleve egy izgága másfél évesről van szó el sem tudnám képzelni mit művelne, ha nem kötném be :-D
De nyilván nem ezért kötöm be, hanem mert az élete múlhat rajta.
Múlt héten itt szemben az üllőin volt halálos autó baleset, a toyotában szerencsére be volt kötve a 3 éves kislány, túlélte, a forgonból kirepült a fickó aki nem volt bekötve, ő azonnal meg is halt... Bár nem gyerek, de szerintem a bizonsági öv és a gyereknél a gyerekülés elengedhetetlen MINDENKINEK.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!