Félek, hogy beteg vagyok és a gyerekemet nem látom majd felnőni, voltatok már ilyen helyzetben?

A kora terhesen végzett rákszűrésem negatív lett, majd a szülés után 3 hónappal p3-as citológiai eredmény jött ki, és 1-2 hét elteltével az újabb vizsgálat után kiderült, hogy HPV fertőzött vagyok, ráadásul az egyik magas kockázatú típussal, ami méhnyakrákot okozhat. Nem mondanám, hogy nagy örömmel fogadtam a hírt és nekem is megfordult a fejemben a legrosszabb verzió, de leginkább azt tartottam szem előtt, hogy nem idegeskedhetek emiatt, nehogy elmenjen a tejem. A dokim kapásból műtétet javasolt (méhnyak conisatio), amin 5 hónappal a szülésem után túlestem. Előtte lefoglalt a gyerkőc, illetve hogy minél több tejet le tudjak fejni és fagyasztani arra a 1,5 napra, míg bent kell lennem a kórházban és nem szoptathatok.

Jelenleg ott tartok, hogy 3 havonta járok szűrésre és eddig rendben vagyok. Én hiszem, hogy ez így is marad, mivel szeretném látni felnőni a gyerekemet, illetve kistesóval megajándékozni. :)

Én idén kétszer jártam hasonló utat be. Nem állt el a vérzésem az istennek sem, kaptam gyógyszert is, de semmi változás nem volt, sőt... 25 éves vagyok, a fiam két éves. Mindkétszer küret lett a vége. Az orvosom nyugtatott, hogy a szövettan negatív lesz, de a második műtétnél már nem volt annyira meggyőző, amikor műtét után is véreztem ugyanúgy tovább. Akkor is pozitív volt a mondanivalója, de láttam az arcán, hogy aggódik. Ráadásul a férjemnek is rossz előérzete volt, és neki.sokszor bejönnek a megérzései. Végül rákot nem találtak szerencsére, de én már a szövettanra várva, az utolsó napokban nem aludtam, nem ettem. Senkinek nem kívánom ezt.

De nem szabad a legrosszabbra gondolni, az orvosom is ezt szajkózta minduntalan. Fiatal az ember, a raknak sokszor vannak látható jelei, vérképben is okoz eltéréseket, pozitívan kell a dolgokhoz állni.

Kívánom, hogy minden rendben legyen. Én azzal nyugtattam magam, hogy a rák sem jelenti automatikusan, hogy meghalok, hiszen rengeteg esetben gyógyítható. De reméljük nálad sincs semmi komoly baj.

Minden jót és fel a fejjel!

Szr érzés, hirtelen mindenki ellenség lesz... nekem, legalábbis.

Már egyfajta másik dimezióban léteztem, kívülállóként figyeltem a világot, amiben nekem - akkor úgy tűnt - már nem maradt hely. A barátaim, a párom, a családom nem számítottak, magamba fordultam, csak a betegség létezett, a halál, ami bennem volt.

Aztán mikor gyógyulni kezdtem, úgy nyitottam ismét, de a páromat pl. elvesztettem, a kapcsolatunk nem bírta ki.

De anyán pl. egyszer sem láttam hasonlót, még a legdurvább időszakban is mosolygós, derűs volt, szerette az életet. Előttünk tartotta magát, mi, "gyerekek" (unokahúgom meg én) semmit nem vettünk észre. Mikor intenzívre vitték is, úgy voltunk vele, hogy hazajön - aztán pár nap múlva a halálhírével vártak a suliból.

Szóval egyénfüggő, ha tényleg kiderül, hogy nagy a baj, próbálj pozitív maradni minél tovább. Hogyha ne adj' Isten nem éled túl, a fiadban a mosolygós anya képe (érzete) maradjon meg - bár ő legfeljebb az érzéseire támaszkodhat.