Anyukák! Nálatok ki, hogy kezeli a pénzt? Megbeszélitek apukával mire költitek el a pénzt a gyerekkel kapcsolatosan?
Köszi a válaszokat.
Ha már ennyien írtatok, én is leírom. Nálunk a férjem fizujából élünk, abból megy a kaja, albi, rezsi, tehát minden és egy bizonyos összeget félre is tesz ebből. Én gyeden vagyok, 85 körül kapok, ahhoz nem nyúlunk, kivéve ha épp van valami extra kiadás. Nálunk volt már olyan hogy nemet mondott valamire, pl. megkért hogy nézzek olcsóbb babakocsit. Mondjuk mi épp házra gyűjtünk.
Mindkettőnk számlája ugyanúgy megvan, mint a megismerkedésünkkor. A terhességem előtt nem nagyon foglalkoztunk egymás költéseivel, ugyanis két külön lakásunk volt (egyikünk sem cuccolt oda teljesen a másikhoz), illetve saját kocsival is rendelkeztünk. Mindenki fizette a saját dolgai után a fenntartási költségeket, a kaját hol egyikünk, hol másikunk vette, magunkra pedig úgy költöttünk, ahogy akartunk, de persze sok dolgot vettünk egymásnak vagy éppen közösen.
Mikor aztán terhes lettem, teljes egészében elcuccoltam a lakásomból, amit aztán kiadtam albérletbe, és az onnan befolyó összeg mindig megy a rezsinkre.
Terhességem idején szinte végig dolgoztam és a baba legtöbb cuccát én szereztem be, de a nagyobb tételekről azért egyeztettünk előtte (babakocsi, kiságy, légzésfigyelő), 1-2 alkalom volt csak, hogy párommal együtt mentünk, akkor ő "pénzezett". Magánorvoshoz jártam, amit ugyancsak én fizettem a szüléssel (orvos + szülésznő) együtt.
A gyerkőc születése után többnyire én intézem a bevásárlásokat (élelmiszer, babaruha, kozmetikai cuccok), ha viszont nagyobb összegben vásárolunk a gyerkőcnek, megbeszéljük és azt párom fizeti, emellett a műszaki cikkek, autószerviz és hasonló dolgok intézése is rá "hárul". Nem osztjuk szét, hogy ez most a gyed, az meg a családi pótlék, a harmadik tétel pedig már az ő fizetése, ezek teljesen összekeverednek. Nem kell engedélyt kérnem, ha venni akarok magamnak pl. egy cipőt vagy fodrászhoz mennék. Ha jelzem, hogy fogyóban a gyed, akkor pedig hagy otthon pénzt, de nem kell kuncsorognom, illetve elszámolni sem.
15-ös vagyok
Azt még elfelejtettem, hogy mindkettőnknek van megtakarítása (életbiztosítás formájában), amit a saját számlánkról egyenlítünk.
közös kasszán vagyunk, én kezelem a pénzt, férjem utál vásárolni, még neki is én veszem a ruhákat :/
mikor megszületett a gyerek még kérdezgettem, hogy megvehetem-e ezt vagy azt, de mindig azt a választ kaptam, hogy ahogy jónak látom. viszont annak mindig örül ha veszek valamit, mindig mondja, hogy milyen jó hogy szereztem mondjuk hintát a gyereknek... :)
most már nagy a gyerkőc, már én is visszamentem dolgozni, most már nem kérdezem, utólag szólok, este mindig leülünk megbeszélni a napi dolgokat és akkor mondom, hogy ha vettem valamit.
de mondjuk a nyaralás is úgy megy nálunk, hogy őt nem érdekli, amit én szeretnék. így mikor minden le van foglalva, kinézve, stb akkor mondom neki, hogy "hova lesz a fuvar" :) ő meg örül, hogy semmi dolga ilyenekkel kapcsolatban ;)
Közös kasszán vagyunk és elég lazán kezeljük ezt a témakört.
Nagyobb kiadásokat előre megbeszélünk, de amúgy szabadon költjük a pénzt, utólag azért egyeztetünk. A napi történések megbeszélése mellett meg szoktuk említeni a másiknak, hogy mire és mennyit költöttünk.
Ha az ezredik kisruhát venném meg, ami a férjem szerint felesleges, akkor meg szokta említeni, hogy talán nem kellene, de nemet mondani vagy tiltani nem szokott semmit annak ellenére sem, hogy ő a fő pénzkereső a családban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!