Ti mit gondoltok, az idősebb tesónak kell segíteni a kistesót "gondozni"?

Alapesetben,ha én is anya leszek,akkor ha szülnék egy gyereket,és aztán egy másikat is,akkor nem várnék el semmiféle segítséget.Nem kérném az idősebbiket arra,hogy segítsen,illetve nem is kötelezném rá,de szoktatnám arra,hogy a baba jelenlétében viselkedjen úgy,hogy jó testvére legyen a kicsinek.És aztán a kicsit is arra nevelném,hogy a testvéreknek jobb,ha összetartanak,hiszen bármikor ott lehetnek egymásnak.:)

Bennem megfogalmazódik az,hogy egy nagyobb miért nem segít,de az is megfogalmazódik,hogy minek szül az anya a másik gyerekének egy gyereket.Mert gyakorlatilag a szülők arra jók,hogy neveljék,gondozzák a kicsit.Az nem biztos,hogy később nem kell egymásra támaszkodniuk a testvéreknek,és az sem biztos,hogy gondozási feladatokat nem kell ellátniuk(példa a saját családomban:édesanyám jelenleg súlyos beteg,és a "testvére" főzött,és főz is rá,most már csak hétvégente.Fordítva is ez volt,de keresztanyám mindig kihasználta anyámat.Anyám a kisebbik.).Ennek ellenére az a látszat él,hogy ők jó testvérek.

Anyámat én is gondozom,mert ő is gondozott engem,amikor kicsi voltam(nem ő szült,hanem örökbefogadtak).És mert kötelességemnek éreztem életet menteni...

De egy család nem csak anya, nagy gyerek, és kisgyerek.

Van ott egy apa is jó esetben.

Én azért nem tartom fairnek, mert a kistesónak nem kell majd segítenie senkit ellátni.

És a folytatás:szerintem kellemes dolog a születés(legalábbis az utána lévő öröm megélése),és igazán nincs sok gond egy kisbabával.Igaz,hogy gyakran sír,hangos,de először sokat alszik.Csak pelenkázni kell,meg etetni,meg kicsit ringatni,beszélni hozzá,énekelni neki.Ezek meg igazán nem nehéz dolgok:) És ráadásul mindez jó érzéssel tölt el minden embert!:DD

Ez az egész nem olyan,mint egy sztómaápolás,vagy mint egy sebátkötés,vagy a sürgősségi mentő hívása.AZ más,az nem öröm,sőt csupa idegeskedés,szomorúság és stressz.Abba kell belegondolni,de sürgősen,hogy hogyha nem segít egy nagytesó a kisbabánál,akkor lehet,hogy talán másnál sem segítene.Egy pelenkázásba nem halt bele még egyetlen nagytesó sem.:DD

9: Évek óta itt vagyok, hidd el, rengeteg ilyen kérdést olvastam. A gimnazista lány nem tud tanulni, mert a kisgyerekre vigyáz; valaki nem mehet el soha sehova, mert minden áldott délután le van passzolva neki a gyerek stb. Nyilván nem egy gyakori dolog, de igen is vannak olyan családok, ahol a szülő szerint a gyereknek kötelessége olyan szinten részt vennie a kisebb testvérrel való foglalkozásban, hogy az szinte már túlszárnyalja a szülői ráfordítást. Én az ilyen szituációkkal kapcsolatban írtam, amit írtam, nem pedig általánosan minden helyzetre vonatkoztatva.

Az pedig, hogy az ember eltartja-e a nagykorú gyerekét, az ő döntése, abba viszont nincs semmilyen beleszólásod, hogy a szüleid vállalnak-e még gyereket. Így nem gondolom, hogy egy kalap alá kellene venni a dolgot.

Egyébként legidősebb testvér vagyok, van két húgom, akiknek ott segítek, ahol tudok, és a nagyobbik esetében sajnos nem tudtam segíteni semmilyen módon a szüleimnek, miután megszületett, mivel másfél éves voltam akkor, de ha tudtam volna, megteszem :) Csak nehogy aztán nekem támadj.

Valahogy nekünk eszünkbe sem jutott nem segíteni. Nem vagyunk egy hű-de-összetartó család, mégis mikor a húgom született, három kamasz mellé, mi igyekeztünk minél több terhet levenni anyukánk válláról. A húgom nyári baba, mezőgazdasági dolgozó az apánk, így látni is alig láttuk, szinte csak aludni járt haza.

Régen a gyermekágyi időszakban a környék női összefogtak, hogy segítsenek a kismamának.

A szomszédasszony gyakran mesélte, hogy milyen jó volt anno, hogy nagyim és anyukám átmentek és előzték a koszos pelenkákat, mert nálunk volt mosógép. Mindig volt aki duplán főzött, és vitt komatálat, vagy vállalta hogy aki pár éves nagytesóra vigyáz.

Én ezeket a történeteket hallva magányosnak érzem magam. Nagyon elszeparálódtunk egymástól. :(

Szerintem az első hetekben a minimumnak kéne lennie, hogy a család összefog. Ennek kéne természetesnek lennie.