Tényleg meg lehet szokni azt, hogy az ember mellett már nincs ott a gyermeke? A bölcsi/ovi/iskola/egyetem miatti távollétet hogy viseltétek?

Azért nem tudod elképzelni, mert még csak 2 éves :)

Ha majd kamasz lesz, örülnél még annak, hogy ne lásd pár napig :D

De komolyra fordítva, majd örülsz neki, hogy fejlődik, önállósodik, büszke leszel rá, hogy van munkája, párja, családja.

Ez egy folyamat, nem egy pillanat, amikor elszakítanak tőle. Szóval mi olyan nagy változást nem éreztünk. Nem viselt meg minket. De talán azért is, mert látjuk, hogy minden rendben van az életével, nem kell aggódni érte.

Meg jó is újra kettesben lenni a férjemmel. Na meg azt úgysem tudnám elképzelni, hogy már felnőttként itthon lakjon a gyerekünk, mint egy kisgyerek.

Őszintén szólva én már alig várom a szeptembert, hogy végre óvodába menjen a lányom.

Nekem felüdülés lesz az a pár óra magány, csend.

Én egyedül nevelem, így mindig vele vagyok, már megőrülök, nagyon várom már, hogy ismét legyen magánéletem.

Amúgy se traumaként kell ezt megélni, nem vagyunk mi összekötve, különálló személyiség ő is, az óvoda is része az elválás folyamatának.

Nem sírni kell, hanem elfogadni.