Dolgozó nő egyedül képes bírni két gyerekkel? Szeretnék tetvért a babának, de az apjára nem lehet számítani a gyerek (ek) nek.

Először is, teljesen megértem, amit most érzel, hasonlón mentem keresztül én is. Viszont a lehető legnagyobb jószándékkal azt tanácsolom, hogy várj még ezzel egy kicsit.

Ha még gyed-en vagy, akkor gondolom az apukával való szakítás sem lehetett túl régen, maximum 1-2 éve. Természetes, hogy úgy érzed, neked már nem lesz soha senkid, én is így voltam vele évekig, egyszerűen nem tudtam más férfiban meglátni azt, ami vonzhatna (mondjuk én a fiam apjában sem, de ez más kérdés). Aztán egy idő után azért mégis megtörtént, hogy képes lettem nyitni mások felé, igaz, ehhez el kellett telnie öt évnek, de nem bánom, szükségem volt erre az öt évre. Most két éve vagyunk együtt a párommal, és éppen a közös babával próbálkozunk. Pedig anno én is úgy gondoltam, hogy úgyse lesz senkim, de szeretnék majd még egy gyereket. De be kell látnom, sokkal jobban tettem, hogy a második gyereket már nem egyedülállóként vállalom. Nem azért, mert egyedül életképtelen lettem volna, sőt, nagyon jól megvoltunk kettesben a fiammal, elboldogulnék egyedül egy második babával is, de mégis, annyira örülök neki, hogy azt a rengeteg mindent, amit már ismerek, most végre egy olyan emberrel oszthatom meg, akit szeretek, akivel ez már a mi közös ügyünk lesz, aki velem együtt vállalja a felelősséget, akivel kölcsönösen támogatjuk majd egymást.

Arról nem is beszélve, hogy egy olyan férfitól nem szülnék még egy gyereket, aki még csak anyagilag sem hajlandó "segíteni" (segíteni? basszus, neki épp úgy kötelessége lenne részt vállalni, mint neked, ez nem segítség, ez szülői kötelesség), már csak azért is, mert veled bármi történhet, elveszítheted a munkádat, megbetegedhetsz és munkaképtelenné válhatsz, stb., és akkor mi lesz majd?