Félek, hogy a korom miatt nem tudom felnevelni a gyermekemet, jogos szerintetek?

Te nem anyukád vagy...

Tudod,mennyi ismerősöm van,ahol a szülők éltél túl a gyereküket? Ahol pici gyerek vesztette el az anyukáját, a nagymama viszont él? Nem tudjuk,kire mi vár...

Mi lesz vele???? Él tovább... Ezzel az erővel azt is mondhatnád, mi van vele most, hisz "csak" anyja van? Boldogtalan talán? Ha ennyire ráparáztál, akkor szerintem a legjobb tényleg az lenne, ha szülnél neki egy tesót. Amikor én elvesztettem anyumat nekem ez volt a legvigasztalóbb, hogy van tesóm. 36 évesen, ne mondd már magad idősnek a szüléshez. Már nem azt a világot éljük mint a mi gyerekkorunkban volt. Akkor lehet, hogy idősebbnek számított a 36, de manapság.... Öreg, aki öregnek érzi magát.

Ha pedig egyáltalán nem áll szándékodban szülni, akkor még mindig reménykedhetsz abban, hogy ő viszonylag fiatalon fog családot alapítani...

Én hiszek abban, hogy az ember bevonz dolgokat, ha te már most azon agyalsz, hogy fiatalon fogsz meghalni, akkor lehet tényleg meg is fog történni. Inkább gondold azt, hogy az életed jobb fordulatot vesz, találsz egy nagyszerű pasit és szép boldog, népes család lesztek, be fog jönni...én hiszem

Van gyereked, vagy nincs??? A kérdésben úgy tűnik, már van, akiért aggódsz. De a kommentedben azt írod: már nem szülhetek.

Pont itt van a szomszédban egy anyuka, 40 éves, a baba 6 hónapos. Meg sem fordult a fejében, hogy ilyenek miatt aggódjon.

Csak te beszéled be magadnak, hogy túlkoros vagy a gyermekvállaláshoz, ez a 36 év teljesen elfogadott és normális! (Jó, lehet 50 éve furcsa volt, ha ekkor születik első baba)

Biztos nincs valami más oka annak, hogy ennyire félsz?

Én most, 38 évesen fogom szülni a másodikat, 33 voltam az elsőnél.

Valóban érzem már, hogy nem 20 éves a testem, de eszembe nem jutnak ilyen gondolatok.

A kicsi gyerekek erőt és dinamikát adnak, mellettük sem testileg, sem szellemileg nem lehet eltunyulni!

Túl parázod ezt az egészet!!

17 éves vagyok,anyukám 55 éves.Nálunk a családban mindenki fiatalon halt meg,rákban.Nagyszüleim nincsenek.Mégse félek,attól hogy korán elvesztem őt.Sőt,hálás vagyok neki,hogy vállalt engem.

17/F

Inkább tegyél meg mindent azért, hogy minél tovább maradj egészséges.

Egyébként és az mit szóljon, aki 6 , 10, 15, akárhány évesen vesztette el az édesanyját? Egy édesanya elvesztése mindig szörnyű dolog, történjék bármikor, az én édesanyám is korán ment el, ettől még nem érzem azt, hogy én ne élhetnék tovább. Egy 25 éves amúgy meg elég baj, ha még nem a saját lábán áll...

Szia! Normális amit érzel, csak jó lenne, ha megnyugodnál, és tudatosítanád magadban, hogy:

1. te nem édesanyád életét éled,

2. a gyereked már felnőtt, kicsit el kellene engedned,

3. hacsak nincs valami komoly baja, akkor megoldaná az életét úgy is, ha nincs családja.

Úgy mondom ezeket, hogy nekem hétéves koromban halt meg édesanyám, és kamaszként elmenkültem otthonról nevelőanyám miatt, és azóta alkalmanként találkozom apám családjával, de támaszkodni nem tudok rájuk se érzelmileg, se anyagilag. Megértem a félelmedet, én a gyerekem hétéves korában rettegtem attól, hogy meghalok, és emiatt ő úgy fog szenvedni, ahogy én szenvedtem.

Viszont talán kicsit biztat, ha azt mondom, hogy bár mögöttem sem volt stabil, szerető család, ahová visszamehettem volna, számos barátom van, akiknek a szeretete megnyugtat, akik meghallgatnak, segítenek, és az élet kárpótolt azzal is, a férjem családja csupa szuper, értékes emberből áll, akik közt „otthon érzem magam”. Most ez már nagyon csöpögősen fog hangzani, de én vagyok az a kivétel, aki erősíti a szabályt: remek viszonyban vagyok az anyósommal. :)

Az persze tény, látom magamon, hogy sokkal inkább biztonságra törekszem, mint azok az ismerőseim, akiknek nem volt az életükben ilyen trauma. Ez természetes, hiszen ők azt hiszik, hogy „mindig más hal meg”, én meg tudom, hogy ez velem is bármikor előfordulhat. Nyilván ez nem jó, de igyekszem nem engedni, hogy elborítsa az agyamat a veszteségtől való félelem.

Szóval szerintem engedd el a félelmedet, az élet kiszámíthatatlan, ahogy írták előttem is, akár ma éjjel is meghalhatsz egy agyi vérrögtől. Örülj annak, hogy van egy nagy, felnőtt gyereked, akit tisztességgel felneveltél – és annak, hogy mindketten egészségesek vagyok.

Még valami: ha már rettegés, számomra sokkal de sokkal ijesztőbb az a gondolat, hogy túlélem a gyerekemet. Borzasztó elveszíteni egy szülőt, de egy gyerek elvesztésénél nem tudok elképzelni szörnyűbbet.